Kapus Krisztián, a láncszavazós polgármester elütött egy biciklistát, titokban tartották

Illustration for article titled Kapus Krisztián, a láncszavazós polgármester elütött egy biciklistát, titokban tartották

Bár még múlt kedden történt, csak most derült ki, hogy Kiskunfélegyháza fideszes polgármestere elütött egy nőt.

Advertisement

Az ügyről annyit tudni, hogy Jászszentlászlón történt, az áldozat 49 éves, Kapus pedig elismerte a felelősségét és lemondott a mentelmi jogáról. A nő sérülései enyhék voltak, a politikus ellen szabálysértési eljárás indult.

Kapus volt az a bravúrpolitikus, akinek idén januárban sikerült egy platformra hozni a Jobbikot és az Együtt 2014-et, mivel mindkét párt feljelentette őt, miután nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amin egy helyi roma vezető elmeélte, hogy láncszavaztak a cigányok Kapusra. A sztori utána teljesen zavaros fordulatot vett, mert Ajtai Tibor, a beszélő egyszer csak azt mondta, ez az egész megrendezett színjáték volt Kapus ellen, akit egy fidelitasos fickó akart ezzel megpuccsolni. A magyarázat annyira hihetetlen és nyakatekert volt, hogy mindenki megnyugodott, és az ügyről azóta sem lehetett hallani.

Vélemény, hozzászólás?