Persze, hogy van róla videó. Az áldozat a Nemzeti Gárdában szolgált, Igor Debrinnek hívták, 25 évet élt. A balhét szélsőjobbos erők kezdeményezték – a Szvoboda pártot hibáztatják főleg –, akik vehemensen ellenzik a decentralizációt lehetővé tevő alkotmánymódosítást.
Ezt egyébként első olvasatban nagy többséggel fogadta el ma az ukrán parlament, de lesz egy második menet is, amikor már kétharmados támogatottságra lesz szükség. A korrekció lényege, hogy a közigazgatás általános átalakítási jegyében nagyobb önállóságot kapnak az egyes régiók. A radikális jobboldal értelmezésében ezt azt jelenti, hogy megnyitják az utat a keletukrán megyék totális elszakadása előtt. A centristák – állam- és kormányfőstül, nagypártokostul – ezzel szemben azt állítják, hogy az európai sztenderdeket veszik csak át.
A tüntetések a parlament épülete előtt kezdődtek – miközben bent sem ment minden akciók és ellenakciók nélkül –, és hamarosan összecsapásokba torkolltak. A tüntetők különféle dolgokat dobáltak a rendfenntartókra, a kézigránátra azonban nemigen számíthatott senki.
Az áldozat mellett nagyon sokan megsérültek, Arszen Avakov belügyminiszter pedig nemrég bejelentette, hogy több tucat rendbontót őrizetbe vettek. A Szvoboda természetesen azt állítja, hogy mindaz, ami történt, provokáció, és maga a belügyminiszter szervezte az egészet.
Petro Porosenko államfő még ma este szólni kíván a néphez.