Közel 2000 halottja van eddig a nepáli földrengésnek

Illustration for article titled Közel 2000 halottja van eddig a nepáli földrengésnek

A tegnapi volt az elmúlt 80 év legsúlyosabb földrengése az országban, egyelőre úgy néz ki, nincs magyar az áldozatok között, az egyik turistacsoport még ma elindulhat haza.

Advertisement

Egyedül az ország fővárosában, Katmanduban több mint 700 ember halt meg, de a 7.8-as földrengésnek voltak áldozatai Indiában, Bangladesben és Tibet kínai régiójában is. A Mount Everesten lavina söpört végig, úgy tudni 17 ember meghalt, 61-en megsérültek, amikor az alaptábor egy részét betemette a hó. A földrengést több utórengés követte, az epicentrum a fővárostól 80 kilométerre északnyugatra volt.

Az országban egyelőre a törmelék alá ragadt emberek kimentése és az otthon nélkül maradt áldozatok elszállásolása az egyik legnagyobb feladat. A telekommunikációs hálózatok teljesen megbízhatatlanul működnek, ha működnek egyáltalán. Sok helyen az utakat is törmelék borítja, úgyhogy a segélyek mozgatása is elég nehéz feladat lesz, nyilatkozta a Brit Vöröskereszt szóvivője.

Advertisement

Az újdelhi magyar konzul felvette a kapcsolatot a katmandui tiszteletbeli konzullal. Úgy tudni, hogy nincs magyar áldozata, sérültje a földrengésnek. Katmanduban egy 15 fős magyar turistacsoport tartózkodik, ők jól vannak, de nem tudták elhagyni a fővárost, mert a reptér le van zárva. Az M1 információ szerint ez a csoport még ma hazautazhat isztambuli átszállással. A konzulátus további egy magyar állampolgárról tud, aki Nepálban volt szombaton, illetve öt olyan személyről, akik huzamosabban az országban tartózkodnak, de róluk egyelőre nincsenek friss információik. Illetve egy nepáli utazási tanácsadó ugyancsak nyilatkozott az M1 aktuális csatornának. Azt mondta: ő négy magyart utaztat az országban, valamennyien jól vannak.

Advertisement

Több ország már felajánlotta a segítségét Nepálnak. Az indiai miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy mindent megtesznek, hogy minél több emberéletet megmentsenek, Nepál fájdalma India fájdalma is. Többek között Ausztrália, az Egyesült Államok, Kína és az Egyesült Királyság is segíti a mentést, magyar szervezetek is próbálnak segíteni. A Google és a Facebook olyan internetes eszközöket indítottak, amelyek segítségével a túlélők, a hozzátartozók, illetve bárki, aki tud valamit az eltűnt emberekről megoszthat információkat.

via MTI, BBC, Guardian Fotó: Omar Havana/Stringer/Getty

Vélemény, hozzászólás?