Legutóbb a Gombaszögi Nyári Táborban billentettem jobbra a fejemet

Illustration for article titled Legutóbb a Gombaszögi Nyári Táborban billentettem jobbra a fejemet

Csak most látom, hogy fénykép is készült a dologról, ha már így történt, írok is pár sort róla.

Advertisement

A Gombaszögi Nyári Tábor egy nyári tábor, amit régebben Gombaszögön rendeztek, egy ideje azonban Krasznahorkaváraljára tették át, ott több hely van, és felvidéki magyar egyetemisták meg hasonló fiatalok vesznek részt rajta. Engem azért hívtak meg idén, hogy az online médiáról és effajta okosságokról pódiumbeszélgessek Molnár Norbert, a pozsonyi Új Szó leköszönni készülő főszerkesztője és Tokár Géza moderátor társaságában. A képen épp ez látható, és nagy örömmel fedeztem fel, hogy hozzám hasonlóan Tokár Géza is jobbra billenti a fejét.

Ha balra néz. Mindez még múlt csütörtökön történt, és nagyon meleg volt a sátorban.

Advertisement

Hogy pontosan miket mondtam, azt nem tudnám felidézni teljes egészében, bár az persze tuti, hogy egyre felültem a kedvenc vesszőparipáim közül. Mégpedig arra, hogy szerintem nemcsak a nyomtatott sajtónak nehéz az élete napjainkban, hanem az online-nak is, a régi szerkesztőségi struktúrák fenntartása ugyanis mocskosul sokba kerül, a kicsik pedig még nem is igazán tudják, hogy működőképesek-e bármennyire a modellek, amikkel próbálkoznak.

A gombaszögi tábor egyébként nagyon kedves és rokonszenves rendezvénynek tűnt, egyet sajnáltam csak, hogy az este hatos színielőadásra esélyünk sem volt beférni. Nem volt mit tenni, megtekintettük helyette a Hiperkarma együttes hangversenyének egy részét a nagyszínpadon. További érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy másnap reggel, miközben a Kukorelly Endre irodalmár társaságában – aki szintén meghívott előadó volt a táborban – reggeliztünk és anekdotáztunk a panziónk udvarán, egyszer csak rájöttem, hogy a közelünkben mértékletesen söröző-kávézó népes férfitársaság nem más, mint a Hiperkarma együttes.

Advertisement

Közben eszembe jutott, hogy azt is sajnáltuk, hogy kedves ismerősünk, a konteós Tiboru majd csak másnap, péntek délben beszélgetett az érdeklődőkkel, amikor mi már úton voltunk Budapest felé, a Betléren található szuper Andrássy-kastély érintésével. Ezt szlovák vezetéssel tekintettük meg, aminek utólag azért örülök, mert kiderült, hogy tök jól értem ezt a nyelvet.

Ha esetleg arra járnátok, ne hagyjátok ki az objektumot, igazán menő hely, és nem is csak azért, mert legalább fél tucatnyi festményen figyelhető meg Andrássy Gyula, a szexisten.

Vélemény, hozzászólás?