Levágott lábujjakat dugtak egy részeg angol zsebébe Budapesten

Illustration for article titled Levágott lábujjakat dugtak egy részeg angol zsebébe Budapesten

Paul Terence W. állítólag múlt hétvégén egyik éjszaka késsel hadonászott több szórakozóhelyen is. Amikor a rendőrök megtalálták egy kocsma teraszán, előkerült a kése és két, nagyon precízen tárolt, levágott emberi lábujj a zsebéből.

Advertisement

Paul azzal védekezett, hogy valaki a zsebébe dugta az lábujjakat a Blahán, bár hogy mikor, arra nem emlékszik. És nem, nem az ő lábujjai voltak, a Blikkugyanis csodásan leírta, hogy a rendőrség alapos anatómiai vizsgálatnak vetette alá a férfit, és meglett mindegyik lábujja.

A Blikk ezt is írja az ujjakról:

Az első vizsgálatok szerint ezeket egyébként szakszerűen, orvos távolította el. Valószínűleg azért, mert az ujjak igazi tulajdonosának a lába olyan súlyosan eldeformálódott, hogy amputálni kellett a két végtag végződéseket. De az is lehet, hogy az eredeti „tulajdonos" súlyos cukorbeteg, és azért amputálták a két lábujjat. Ám hogy az ujjak végül hogyan kerültek az ismeretlen férfihez, aki az angol zsebébe dugta az üvegcséket, egyelőre talány. A törvény szerint a torzókat ugyanis el kellett volna temetni.

Advertisement

Nekem meg az egészről ez jut eszembe:

Vélemény, hozzászólás?