Ezt még szerdán meg akartam írni, csak hirtelen másfelé sodort az élet.
A hogy lehet ekkora tökfej, akinek volt egy ilyen szuper dala is paradoxon rövid kifejtése következik. A lényeg, hogy amikor ezerkilencszáznyolcvan környékén meghallottam ezt a számot az Egymillió fontos hangjegy című műsorban, egyik pillanatról a másikra megváltozott az életem. Na jó, nem alapjaiban (az kicsit később jött, a Nagy Feró-féle Bikini, az URH, az Európa Kiadó és a hasonlók következtében), de azért mégis. Tizennégy-tizenöt évesen megtörténik az ilyesmi.
A Minden sarkon álltam már egyszerűen tökéletes. Nemcsak a szöveg miatt. A ritmusszekció hibátlan, az orgona zseniális, és annyi benne a drive, hogy őrület. Zeneileg és mindenhogyan.
Az egy olyan időszak volt, amikor már éppen hozzálátott a lecsengéshez az őszinte, kőkemény rockzene, a Piramis egyre gyengébb dolgokat csinált, a P. Mobilt megviselte Erdős Péter stratégiája és Vikidál Gyula távozása, a Korált, a Karthagót, a Dinamitot nem lehetett komolyan venni. Ebbe a tócsába csapódott bele az őserő Edda Művek Miskolcról. A szuper munkásromantikás lemezborítóval és egy csomó vagány számmal. Madarat lehetett velem fogatni, amikor megkaptam. Át is mentem a szomszédba, Béres Lajcsiékhoz, neki volt rendes sztereó lemezjátszója és fülhallgatója, hát, elképesztő flash volt az első meghallgatás.
A Minden sarkon álltam márnál jobb persze egyik dal sem volt, és később sem született különb az együttes munkássága során. Aztán láttam egy koncertfelvételt, és kicsit csalódott voltam, hogy a Pataky ilyen furcsán-hülyén viselkedik a színpadon, idétlenek a gesztusai, a mozdulatai, és marhaságokat beszél, úgyhogy el is kezdtünk távolodni egymástól. Egy darabig eltartott, hiszen a második lemezzel sem volt sok bajom. De bármi is történt később, ez mindenképpen fasza, még ma is, hallgassátok meg: