A kétezres évek nagy ívű városfejlesztési tervei közül az egyik kedvencem a Csepel-sziget közvetlen szomszédságába, ráckevei Holt-Duna mellé, a Kvassay zsilip mögötti 32,5 hektáros területre 2005-ben megálmodott komplett városrész terve, az egykor szebb napokat látott Nagyvásártelep védett irodaháza és a hozzá
A kétezres évek nagy ívű városfejlesztési tervei közül az egyik kedvencem a Csepel-sziget közvetlen szomszédságába, ráckevei Holt-Duna mellé, a Kvassay zsilip mögötti 32,5 hektáros területre 2005-ben megálmodott komplett városrész terve, az egykor szebb napokat látott Nagyvásártelep védett irodaháza és a hozzá kapcsolódó csarnok értő megóvásával és hasznosításával.
A századelő zöldség-gyümölcs nagykereskedőinek igényei alapján épült Nagyvásártelepet a második világháború után államosították. A Zöldérttől a 80-as években került a Skálához, majd a rendszerváltás után a Plushoz. A Gropius Zrt. 2003-ban vette meg, hogy az ide megálmodott Duna City-t felépítse. A kicsit sem visszafogott elképzelések szerint itt épülnének Budapest első felhőkarcolói, ahogy a potenciális nyugati befektetőknek szóló 2009-es promóvideóban olvasható: "a leading waterfront developement in Europe". Azt hiszem nem lesz durva spoilerezés, ha most elárulom miről tanúskodnak az alábbi friss fotók: az elmúlt nyolc-tíz évben gyakorlatilag semmilyen irányba sem történtek szemmel látható fejlemények.
A vörösesbarna klinkertéglával burkolt, és emiatt közkeletűen „Piros”-nak hívott, vasbetonvázas, 6+1 szintes (pince, földszint, négy emelet és tetőterasz) irodaépület modern, bauhaus, art deco jegyeit viselő homlokzatát négy teljes alakos klinker szobor díszíti. A földműves, a halász, a kertész és a kofa két és fél méter magas szobrait Ohmann Béla készítette – jelenleg fekete nejlontakaró alatt várják sorsuk jobbra fordulását.
A Budapest IX. kerület, Hídépítő utca és Helyi kikötő út között található jellegzetes, huszadik század eleji épületegyüttest 2004-ben nyilvánították műemlékké. Azóta rohad.
A modern stílusú, 1930-32-ben Münnich Aladár tervei szerint emelt csarnoképület lenyűgöző, 247 méter hosszú, egyetlen hatalmas terme a harmincas években Magyarország legnagyobb fedett tere volt.
A Zeiss-Dywidag rendszerű vasbeton héjtetőrendszer alatt egykor hat-nyolc méteres magasságig volt zsúfolva a tér ládákkal, konténerekkel, bennük szezonális mezőgazdasági, kertészeti terményekkel, élelmiszerekkel. Ma esővíz és szemét gyűlik benne, zegzugaiban hajléktalanok, csövesek húzzák meg magukat.
A műemlékvédelmi rendelet szerint védelem alatt áll a Nagyvásártelep irodaépülete (a Piros), annak zászlótartó építményei (a szobrokkal), a hozzá kapcsolódó csarnoképület, az ahhoz tartozó rámpa, valamint a kikötő bejárati pillérei. El sem tudom képzelni, hogy miképp nézne ki, ha nem állna védettség alatt.
A jelenleg belül szétvert, összegraffitizett irodaházban egykor vendéglő, posta, bank, vasúti és vámkirendeltség is működött. Az első emeleten a csarnokfelügyelőség, a másodikon és harmadikon a nagykereskedők és bizományosok irodái, a negyediken bérelhető hotelszobák voltak. Az épület ajtajait, ablakait évekkel ezelőtt kitermelték, így az időjárás akadálytalanul kifejtheti romboló hatását.
A Duna City eredeti terveiben az irodaházra ráépítéssel további emeleteket képzeltek el, a nagycsarnokban pedig loftlakásokat, üzleteket, kávézókat terveztek kialakítani.
Míg a Nagyvásártelep csarnoka volt állítólag Európában az első, amit a Zeiss-Dywidag által 1920-ban szabadalmaztatott tetőrendszer alapján építettek, addig az irodaépület volt első, amiben páternoszter személyfelvonó működött. Most így néz ki a felvonó és az azt körülölelő lépcsőház:
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal már 2009-ben is úgy nyilatkozott, hogy a védett műemlék állapota nem alakul a legideálisabban. Azóta persze a műemlékvédelem állapota sem nevezhető ideálisnak.
A IX. kerület 2007 októberében terjesztette fel a fővároshoz a területfejlesztései terveket, de a városvezetés nem kapkodta el azok jóváhagyását. Az építő Duna City Kft. ezért csupán különféle infrastruktúra-fejlesztéseket tudott végrehajtani a területen, érdemi építkezés azóta sem kezdődhetett. A háttérben valószínűleg az állt és áll jelenleg is, hogy a főváros szeretne minél többet profitálni a becslések szerint több mint 300 milliárd forint értékű, az eredeti tervek szerint 2016-ra elkészülő monstre beruházásból. Ez annak idején félhivatalosan annyit jelentett, hogy szeretnék, ha a Gropius nagyobb arányban járulna hozzá a terület fejlesztéséhez, a kikötő, az úthálózat kialakításához, egy új Duna-híd megépítéséhez. A magyar valóság ezzel szemben az hogy.
Fotók: Nagy Attila/cink.hu