Luis Suárez megint harapott

A két délutáni meccs egyaránt bűnrossz volt, a világot pedig az uruguayi csatár újabb harapása jobban lázba hozta, mint az olaszok kiesése.

Advertisement

Suárez ugye már tavaly nagy bajba került, amikor megharapta a Chelsea védőjét, Braniszlav Ivanovicsot, főleg, hogy már annak is volt előzménye, hiszen Hollandiában is megharapott egy PSV-játékost, Otman Bakkalt. Most az olasz Giorgio Chiellini volt az áldozat, ám a játékvezető nem látott okot a közbeavatkozásra.

A meccset Diego Godin fejesgóljával Uruguay nyerte, és ezzel csoportmásodikként továbbjutott, az olaszok pedig (akik Marchisio kiállítása miatt félórát tíz emberrel játszottak) szégyenszemre kiestek. Orosz Péter egyébként olaszokkal együtt búslakodva nézte ezt a nem túl látványos csatát.

Advertisement

Ezzel egy időben Costa Rica megnyerte a csoportot, miután nulla-nullát játszott a csaknem teljes csapatukat lecserélő angolokkal egy olyan meccsen, amelynél rosszabbat nem sokat láttunk még.

Advertisement

A harmadik körben eddig nem láttunk igazán emlékezetes mérkőzést – ugye, hogy megmondtam, hogy amikor jönnek a tétmeccsek, már nem lesz minden olyan rózsás? Vagy majd most a görögök és az elefántcsontpartiak rám cáfolnak vajon? És eltiltják utólag Suárezt? Mennyi kérdés!

Vélemény, hozzászólás?