Horthysta tetkó, kővel dobálózó suhancok, a felszín alól támadó Csányi Sándor: kis híja volt, hogy nem fulladt tragédiába a Cink kánikulai oknyomozása.
Horthysta tetkó, kővel dobálózó suhancok, a felszín alól támadó Csányi Sándor: kis híja volt, hogy nem fulladt tragédiába a Cink kánikulai oknyomozása.
Ilyen melegben úgysem lehet aludni, így alkonyat előtt már az újpesti Duna-parton vakargattuk az öreg tetkós Kompos Faszi új kutyáját, Ladyt, aki nyolc hónapos német juhász. A Kompos Faszi vigyáz a csónakunkra, ami ahhoz a pontonhoz van kikötve, ahol a Békásmegyer-újpesti komp is megállt, amíg közlekedett. A K.F.-nek szerintem még a Horthy-rendszerből származó tetoválásai vannak, amik úgy néznek ki, mintha sűrű könnyzáporon vagy jégvirágos ablakon keresztül néznénk egy sellőt és egy horgonyt. Hol fordulhat elő ilyen? Egy depressziós norvég halász kabinjában és Újpesten!
Hárman lennénk, de Guru, a tényfeltáró haverunk megcsúszott, csak majd nyolc-kilenc tájban tud lejönni.
Keszegezni jöttünk, úszóval szeretnénk jászkeszeget, dévért és paducot fogni. Miután Lady a láncával együtt letekeredik rólunk, nekivágunk a Pondróval. A Pondró csinos, kívülről műgyantázott faladik, de most úgy néz ki, mint egy sáros lyuk, minthyogy az is lett belőle. Az árvízben ugyanis elsüllyedt és tiszta iszap lett a belseje, ami ráaszáradt rendesen. Most jöttünk le először az árvíz óta, takarítani nincs időnk, mert mindjárt sötétedik, így olyan körülmények között indulunk útnak, mintha a Sziget utolsó napján öt négyzetmétert kivágtunk volna a Nagyszínpad előtti területből. Még a szemét is annyi!
Remekül néz ki a Duna, de mintha elsorvadt volna a vízi élet. Az úszó nyaralókban nem látunk senkit, egy kenus apa-lánya párossal találkozunk csak a stégen, ahol sörvásárlás céljából kötünk ki. A sört nem a stégen, hanem fent a strandbejáratnál árulják, ahol a háromszínű macska egy kosárnyi vörös kölyköt fialt.
A Csömöri patak torkolata fölött állunk meg. Azért fölötte, mert a patakból sűrű fekete zacc folyik a Dunába. Sekély a víz, alig méteres, de ez kell nekünk. A beetetetés után megdöbbentő módon azonnal megjelennek a halak, de nem azért, hogy kamu államháztartási adatokkal próbálják kozmetikázni a költségvetés valós helyzetét, hanem hogy vadul elkezdjenek táplálkozni. A szokatlan jelenséget kihasználva egymás után fogunk jász-, karika- és bagolykeszeget és gardát.
Jászból van a legtöbb, meg iskolásfiúból, utóbbiak sajnos nem csontkukacot esznek, hanem a parton gengelnek, a torkolatban. Ahová a szürkülettel megérkezik Guru is. Kikiáltjuk neki, hogy nem mehetünk ki érte, mert akkor soha többé nem találjuk meg az etetésünket, jöjjön be, úsznia sem kell, hasig érő vízben be tud lábalni, ha a feje fölé tartja a ruháját. Fura fiú, nem kap azonnal a lehetőségen. Sőt később sem, viszont leleményesen megkérdezi a gengtagokat, hogy fiúk, ki tud eldobni addig a csónakig?
Visszatér a hitem az emberiség jövőjében, amikor a fiúk erre először azt kérdezik: "Szabad? Biztosan?" "Persze, persze!" – mondja nekik Guru, mire elkezdenek kővel dobálni, de gyengék, a legjobb is húsz méterre jár tőlünk. Később mégis megszánjuk Gurut és kimegyünk érte. El is vesztjük az etetést, csinálunk másikat, de arra nem jön egy hal sem, egy csontkukacimádó kis harcsát kivéve.
De ez nem is számít semmit. Az történik ugyanis, hogy indulás előtt csendben pakolgatjuk a cuccainkat, Péter a farban, én középen, Guru pedig a csónak orrában, amikor minden átmenet nélkül irtózatos reccsenés, csattanás, csobogás, majd olyan hangot hallok a hátam mögül, mintha egy óriáspolip akarná elragadni a Gurut. Csányi Sándor lenne? Ijedten megfordulok, a látvány egyszerűen elképesztő: Guru háton fekszik, az egész teste a Dunában, úgy, hogy a csónakba csak az alsó lábszára lóg be. A reccsenést és csattanást az okozta, hogy a botzsákomon keresztül zuhant a vízbe, szó szerint áttörve a botokon. De hol a polip? Hát nincs polip! Nincs más megoldás, mint hogy helyből hátast ugrott. Úgy reagálok, ahogy egy XXI. századi baráthoz illik.
"Várj egy kicsit, hadd csináljak egy képet!" – kiabálom.
"Húzz ki!" – bugyborékolja ő.
"Csak egy képet! Lásd be, hogy ez soha vissza nem térő alkalom."
"De elvisz a víz!"
"Kapaszkodj!"
Én voltam a meggyőzőbb, el is készült a kép, íme:
Aztán kihúztam. Ez itt Péter fotónovellája a mentőakcióról:
Úgy nevettünk, hogy majdnem kiestünk a ladikból mind a hárman. Vagyis ketten, mert a Guru furcsa módon el sem mosolyodott!