Még soha egy téma sem hergelte fel ennyire a magyarokat, vagy tévedek?

Egyfajta közvélemény-kutatásra szántam el magamat. Azért, mert az a benyomásom, hogy ez a menekült- és kerítésügy sokkal jobban felidegelte a magyar embereket, mint korábban bármi.

Ez azonban csupán benyomás, nem több. Könnyen lehet, hogy csak én vagyok érzékenyebb a szokásosnál idén nyáron, és ezért hisztizek a hisztis reakciók miatt. De az is lehet, hogy nem.

Amikor beindult a kormányzati kampány, még egyszerű volt minden. Különösen a plakátos szakasz elején tűnt úgy, hogy az emberek szinte egy emberként utálják az egész felhajtást, és nem nagyon volt senki, aki védte volna azt a csodálatos Habony-projektet. Ám aztán telt-múlt az idő, elkezdtek tényleg jönni a hírek a déli határszakaszról, apránként az újságíróknak és a széles néptömegeknek is leesett, a bevándorlóproblémát nem az ujjából szopta Orbán Viktor, hanem összeurópai forró cucc ez a maga módján, és innentől – leegyszerűsítve fogalmazok most – a jobbosok ugyanolyan ingerültek és harciasak lettek, amilyenek a balosok az elejétől kezdve voltak. Az ellentétek nemhogy kibékíthetetlenek, hanem egyenesen közelíthetetlenek.

Egy árva szót nem lehet leírni erről úgy, hogy valaki ne ugorjon azonnal, ha nem innen, hát onnan. Sőt olyan is van nemritkán, hogy innen és onnan egyszerre, hiszen ez most az a topik, amiben nemhogy középen, a közép közelében sem lehet állni úgy, hogy valaki meg ne átkozzon.

Azok után pláne, hogy a vonatkozó felmérések alapján simán bebizonyosodni látszik: a projekt eredményesnek, a tematizálás sikeresnek bizonyult, a Fidesz népszerűségvesztése megállt. Nem véletlenül. Ha valamiről szó van most, az ez, nem a kivándorlás, nem Paks 2, nem a Quaestor.

Úgyhogy mindezek alapján azon kezdtem morfondírozni, volt-e hasonló dolog az elmúlt években bármikor, és nemcsak úgy nézve, hogy ami ennyire szembeállította volna az embereket, és kihozta volna belőlük az idegbeteget. Hanem abból a szempontból is, hogy ennyire egyeduralkodóvá tudott volna-e válni bármi a mindennapi politikai diskurálásban.

A magam részéről hosszasan gondolkodtam ezen, de nem tudok ilyet. Visszafelé menve az időben eszembe jut a netadó és vidéke, a rezsicsökkentés, az őszödi beszéd – a maga szerteágazó fejle- és következményeivel –, a szociális és a kettős állampolgárságos népszavazás, a kokárdák és a polgári körök környéki hajcihő, a Tocsik-ügy, a taxisblokád és sok hasonló. Bár mindet fajsúlyosnak érzem – Őszöd például nemcsak zavargásokhoz, hanem a teljes politikai szisztéma összeroppanásához és újjáalakulásához vezetett –, ennyire indulatos és merev szembenállást nem bírok felidézni. Igaz, én soha nem tudtam mit kezdeni azokkal a megközelítésekkel – az első Orbán-kormány viharos bukása után kezdtek ezek közszájon forogni –, hogy a politika családokat szakít szét és barátságokat tesz tönkre. Nekem soha nem okozott gondot szóba állni senkivel, aki alapvetően mást gondolt a világról és benne Magyarországról. Ha liberálisabb volt nálam, attól sem lettem engesztelhetetlen, ha konzervatívabb, attól sem.

Oké, most sem kezdtem el gyűlölködni szerintem – de egyszer-másszor úgy felkúrom magamat, hogy már-már felbillen a lelki egyensúlyom. Főként, ha szánt szándékkal nem értenek vagy ha csak azért is félremagyaráznak. Ha komcsiznak vagy náciznak, pláne egyszerre, az nem gond, mert az mulatságos, de amikor a talpamról a fejem tetejére akarnak állítani, akkor szédülök.

Na de nem is az én agyvizemről akartam itt összevissza pofázni megint – így is túlságosan kiadtam magamat –, hanem benneteket szeretnélek megkérdezni tényleg. Azaz jól gondolom azt, hogy soha nem látott méreteket öltött a kétoldali politikai elborultság, vagy csak rémeket látok? Ez az egyik. A másik pedig: hogy tehát vannak, vagyis voltak-e a mostanihoz hasonló szupertopikok? Amik egyrészt hasonlóan leküzdhetetlen indulatokat váltottak volna ki, másrészt ilyen átfogóan lehetett uralni általuk azt a híres közbeszédet mindenestül?

Akár még egy jó kis toplista is összejöhet ebből a végén!