Meghalt Nagy Sándor

Illustration for article titled Meghalt Nagy Sándor

Az egykori szakszervezeti vezető és egy időben meghatározó szocialista politikus 68 éves volt.

Advertisement

Rövid, súlyos betegség után elhunyt Nagy Sándor MSZP-s politikus, a Miniszterelnöki Hivatal egykori politikai államtitkára, közölte a család az MTI-vel. Temetéséről később intézkednek.

1946-ban született, politikai pályafutása során a rendszerváltás előtt tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának. A rendszerváltás előtt és utána is volt országgyűlési képviselő. 1994 és 2006 között az MSZP képviselőjeként volt a parlament tagja, két évig a párt országgyűlési frakcióját is vezette. 2002 és 2006 között a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkáraként dolgozott. Utána kikopott az országos politikából.

Advertisement

1998-ban az MSZP alelnöke volt, tisztségét kevesebb mint egy évig töltötte be. A párt honlapja szerint Nagy Sándor a szocialista platformnak mostanáig alelnöke volt.

A Szakszervezetek Országos Tanácsában több vezető pozícióban is dolgozott. 1990-től a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke volt.

Advertisement

Az MSZP közleménye ebben a pillanatban esett be róla, ezt írják:

Magyarországnak, a dolgozó magyar embereknek sok olyan érdekvédőre lenne szükségük, mint amilyen Nagy Sándor volt. Az MSZP erkölcsi és politikai feladatának tekinti életben tartani az általa képviselt szolidaritást.

Vélemény, hozzászólás?