Megjött a hangja az úgynevezett ellenzéknek is

Illustration for article titled Megjött a hangja az úgynevezett ellenzéknek is

Az MSZP, az Együtt-PM, sőt, még a Magyar Liberális Párt is Vida Ildikó lemondását követeli.

Advertisement

Az elmúlt hetek történései kicsit kihúzták a szőnyeget az ellenzéki pártok alól, egyedül a NAV-elnököt szívósan hajkurászó Szél Bernadett tette oda magát istenigazából. Most viszont a pártok is felbátorodtak.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője, Tóbiás József sajtótájékoztatón közölte, ha nem mond le az adóhivatal vezetője, akkor Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek azonnali hatállyal fel kell mentenie, hogy már ezen a napon se végezhessen munkát.

Advertisement

Az Együtt-PM felszólította a miniszterelnököt, hogy haladéktalanul váltsa le Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "beutazási botrányban" érintett vezetőit, és hasonlóan tett a rendkívül fontos Magyar Liberális Párt is.

A kérdés innentől csak az, hogyan tudja kihasználni a pár hete még vert sereg benyomását keltő ellenzék a felállt helyzetet, mert most igazán nem panaszkodhatnak arra, hogy nincs fogás a kormányon.

Advertisement

UPDATE: Befutott még az LMP közleménye is, ebben a már említett Szél Bernadett úgy foglalt állást, hogy Vida Ildikó beismerése nem oldja meg a NAV egy éve tartó korrupciós botrányát. Érthetetlennek nevezte, hogy miért gondolta az adóhatóság vezetője, hogy "hetekig bujkálhat a kérdések elől, gyanúba sodorva az általa irányított intézményt".

Szél Bernadett szerint Vida Ildikó nyilatkozata ugyanis több kérdést hagy nyitva, mint amennyit megválaszol, többek között azt: kinek szólt Vida Ildikó a kormányból, és felszólítja-e Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter távozásra a NAV elnökét.

Advertisement

"Ezek után nem egy újabb, két nap alatt lezavart belső vizsgálatra van szükség, hanem a NAV teljes átvilágítására, és a parlamenti vizsgálóbizottság felállítására". Orbán Viktor miniszterelnöknek "pedig meg kell szólalnia azok után, hogy miniszterei folyamatosan hazudoztak a botrány kirobbanása óta" – áll az LMP közleményében.

Fotó: Kovács Tamás/MTI

Vélemény, hozzászólás?