Benin egy ország. Afrikában. Tudod, az a kontinens. Nem, nem inkontinens, hanem földrész. Ott emberek élnek, Beninben is. Hülye név, ugye? Mondjuk, hogy valami négerek élnek ott, hiszen Afrika.
Emlékszem, Zolival, óvodai csoport- és általános iskolai osztálytársammal játszottunk fővárososat annak idején. Mondasz egy országot, a másik meg a fővárost, és esetleg fordítva. Hát, valahogy Benin nem merült fel. Hogy más volt a neve, vagy mégsem volt, vagy figyelmetlen voltam, nem tudom, nem is érdekel. Nem ez a lényeg. Senkit sem érdekel. Benin sem érdekel senkit sem.
A lényeg az, hogy sosem éreztem magam a közmondásos amerikai felett levőnek. Vicces, persze, hogy szerintük Európa Párizs, meg van Hitlerország is, de mindig is úgy voltam ezzel, hogy és?, nem mindenki tudja, hogy a 63-as jelölésű AMG-motorok valójában 6,2 literes szívó V8-asok. Már lassan én sem, mert van fontosabb dolgom is. Számomra nincs olyan, hogy alapműveltség, és ezzel kapcsolatosan nem is nagyon vagyok hajlandó vitatkozni. (Hőbörög a középszer, mondja erre a nagyon okos.)
Szóval, Benin. Egy 1960 óta független országról van szó. Úgy nagyjából egy Magyarországnyi ember él ott. Némileg a magyarországi gazdasági színvonal tizede alatt. Nem, mintha egy Eurázsia-vaktérképet (egyáltalán van olyan, hogy Eurázsia?) ki tudnék tölteni akár mondjuk legalább kevés hibával, ha nem is tökéletesen, de valahogy fáj, hogy azt sem tudtam, hogy ez az ország létezik.
De csak egy pillanatra fáj. Mert mégis ki foglakozik azzal, hogy valaki éhezik tíz faluval odébb? Akinek épp nem ez a munkaköri kötelezettsége, legfeljebb akkor foglalkozik vele, amikor épp úgy érzi, hogy mondjuk segítene, jótékonykodna, esetleg egy gyöngébb pillanatában elkapja valamiféle együttérzés. De alapvetően önzők vagyunk, magunkra gondolunk, talán még akkor is, amikor másokon segítünk.
Beninben is saját magukra, esetleg családjukra, gyerekeikre gondoltak azok, akik felrobbantak a rothadó lisztmáglyával. Nem gondoltak ránk.
Ez, hogy a csudába is, így van rendjén.