Mi folyik Szentesen?!

Illustration for article titled Mi folyik Szentesen?!

A városban NEM Tiborcz István cége nyerte a közvilágítás korszerűsítésére kiírt közbeszerzést. Szerencsére Pécsen és Zalaegerszegen győzött a papírforma, és robog tovább az Elios közbeszerzésnyerő gőzmozdonya.

Advertisement

Az Orbán Ráhel férjének 50 százalékos tulajdonában lévő Elios Zrt. elesett tehát egy 370 millió forintos üzlettől, de a pécsi és a zalaegerszegi pályázat jóval több pénzt hozott (1 milliárd 80 millió, illetve 894,7 millió Ft), úgyhogy folytatódhat a cég páratlan sikertörténete.

Az Elios Zrt. sztorija az, amely 2009-ben indult, abban az évben csak 8,4 millió forintos árbevétellel, amely három évvel később viszont már hárommilliárd forintra nőtt. Kisebb megtorpanás és a Közgép kiszállása után tavaly már 3 milliárd 728 millió forint folyt be, és az idei év sem indul tehát rosszul, foglalta össze ennél kicsit hosszabban a történetet a 444.

Advertisement

Idézték azt is, hogy Sájer Gábor, az Elios Zrt. vezérigazgatója azzal indokolta mindezt, hogy "olyan innovatív technológiákkal foglalkoznak, amelyek éppen 2008-9-ben indultak be tömegesen Magyarországon, kevés szereplő volt még ezen a piacon."

Fontos adalék még, hogy a közbeszerzési pályázatok előkészítésével az önkormányzatok nem egyszer egy olyan céget bíztak meg, amelynek tulajdonosa több szállal kötődik mind Tiborczhoz, mind pedig az Elios Zrt-hez. A Sistrade Kft. tulajdonosa, Hamar Endre Tiborcz-cal közös korábbi cége például résztulajdonosa is volt az Eliosnak.

Advertisement

A Sistrade által előkészített, közvilágításra vonatkozó pályázatok nagy részét pedig az Elios nyeri, úgy, hogy több esetben a lámpák üzemeltetését a Sistrade-re bízza. Hol itt a hiba?

Vélemény, hozzászólás?