​Miért fosztják meg tisztségeitől Rogán helyettesét? (frissítve)

Illustration for article titled ​Miért fosztják meg tisztségeitől Rogán helyettesét? (frissítve)

Holnap az utolsó V. kerületi testületi ülés után Puskás András már nem alpolgármester. Korrupciós nyomozás vagy kormányzati megbízatás áll a háttérben?

Advertisement

A Város Szíve blog friss posztjában azt sejteti, hogy az V. kerületi önkormányzat állítólagos korrupciós ügyeiben is zajló három nyomozás lehet az oka annak, hogy egymás után leváltották a belváros jegyzőt, rendőrkapitányt és most pedig az alpolgármestert fogják. A Fidesz és az érintett hivatalos indoklása az, hogy Puskás András leendő kormányzati munkája miatt hagyja ott a kerületet, hiszen Szijjártó Péter mellett "a külgazdaság újjászervezésén, megerősítésén dolgozik majd vezető pozícióban a kormányzatban". Na, ez az, ami terelésnek tűnik, hiszen köztudott volt, hogy a legutóbbi időkig Puskás volt a polgármesterséget otthagyó Rogán kijelölt utódja, miközben privát barátok is, és egymás szomszédai a Pasa luxuslakóparkban.

Puskást is rosszul érintette az MSZP által szándékosan jegelt, majd az Együtt által a kampányban kirobbantott lakásbotrány, ami leleplezte, hogy Rogán és Puskás óriás luxuslakások tulajdonosai, amiket a hivatalosan bevallott politikusi fizetésükből nem nagyon vehettek volna meg és tarthatnának fenn. Ez itt a legfrisebb 444-cikk Puskás törlesztőrészletéről. Puskás nemrég sikertelenül perelte be Juhász Pétert, az Együtt politikusát, miután az azt állította, Puskás bevallott jövedelmei nem fedezik a vélelmezhető havi kiadásait.

Advertisement

A Város Szíve posztja arra célozgat, hogy a három nyomozás egyikében olyan vallomás hangzott el, miszerint egy illegális lakásügyletet az egyik alpolgármester tutizott volna le. A Város Szíve remek, gyakran jól értesült blog, de közben igen elfogult a kerületi ellenzék felé, illetve a helyei fideszesekkel szemben. Puskás hirtelen leválasztása a kerületről ezzel együtt igen érdekes és egyelőre kielégítéen meg nem magyarázott jelenség.

Mindehhez magánéletileg azt tudom hozzátenni, hogy egymás közelében lakunk a Pasa Parki Fideszes Pasákkal, egy kisboltba is járunk, és míg Rogánné Cecília asszony csak folyékonynitrogénbemártottvasvilla-pillantásokat szokott eregetni felém, Puskás András mindig kedvesen köszön. Mi következik ebből? Semmi.

Advertisement

Update:

Közben jött az V. kerülettől egy közlemény, belerakjuk egy az egyben, mit veszíthetünk vele?

A hír forrása akár egy MSZP sajtóközlemény is lehetne, mivel a Város szíve blog egyik szerkesztője nem más, mint Pásztor Tibor az MSZP V. kerületi frakcióvezetője. Ezért teljesen hiteltelennek tartom a hír forrását. Két héttel ezelőtt állított polgármester jelöltet a Fidesz V. kerületi szervezete. Ahogy azt az akkori közleményemben is elmondtam, nem vállaltam a felkérést a polgármester jelölti pozícióra, tekintettel arra, hogy egy másik megtisztelő, vezetői posztra szóló felkérést fogadtam el a kormányzat külgazdasági területén. A mai napon külügyminiszter úr aláírta a kinevezésemet, a törvény értelmében ez a pozíció összeférhetetlen bármilyen politikai állással, így ennek okán a mai nappal lemondtam az V. kerületi önkormányzatban betöltött valamennyi tisztségemről. Ez saját döntésem, a helyi képviselő testületnek nem kell megtárgyalnia vagy elfogadnia. A Fidesz V. kerületi polgármester jelöltjét, Szentgyörgyvölgyi Pétert magam is jelöltem erre a posztra és támogatom őt. Bízom benne, hogy ősszel a belvárosiak megválasztják polgármesterüknek.

Vélemény, hozzászólás?