Miért harap Luis Suárez?

A zseniális, ellenszenves, meghatározó és őrült uruguayi csatárnak az a harapás, mint Zinedine Zidane-nak volt a lefejelés: időnként valamiért megtörténik vele. Hogy miért, azt az ESPN riportere próbálta meg kinyomozni Uruguay fővárosában, Montevideóban.

Illustration for article titled Miért harap Luis Suárez?

A zseniális, ellenszenves, meghatározó és őrült uruguayi csatárnak az a harapás, mint Zinedine Zidane-nak volt a lefejelés: időnként valamiért megtörténik vele. Hogy miért, azt az ESPN riportere próbálta meg kinyomozni Uruguay fővárosában, Montevideóban.

Advertisement

Luis Suárez abból a környezetből származik, amiből Latin-Amerika legnagyobb focistái közül többen is: a nagyvárosi szegénységből. Ahogy a folyón túl Diego Maradona, úgy ő is szörnyű körülmények között nőtt fel, anyja padlókat suvickolt, apja elhagyta, neki még focicipőre se futotta, utcaseprésből tartotta fenn magát. Már ekkor is sziporkázó focista volt, de kamaszkorában elkezdett inni és kimaradni az edzésekről, egész addig, amíg 15 évesen össze nem jött Sofia Balbival.

Advertisement

Sofia középosztálybeli családból származott, befogadták a csóró Suárezt, és gondját viselték, úgy, mint előtte senki. Aztán Spanyolországba emigráltak. Ekkor történt az eset, aminek apropóján az ESPN-es Wright Thompson elutazott Montevideóba, hogy utánajárjon Suárez őrületének: egy piros lapra reagálva lefejelte a bírót, ami miatt eltiltották gyerekkora utolsó meccséről, és egy híján lemaradt klubjának gólrekordjáról.

És hogy miért harap? Arra Ricardo Gabito uruguayi riporter világított rá, aki Suárezhez hasonló körülmények között nőtt fel, 11 éves korától egy isten háta mögötti fogadóban mosogatott, a brazil határon. Gabito azt mondja, Suárez nem azért harap, mert őrült, hanem azért, mert új életébe kapaszkodik, és rémülten gondol arra, hogy visszacsúszhat a nincstelenségbe és a kilátástalanságba, ahonnan jött. Legalábbis Gabito szerint. „A foci volt az út, amin megmenekült. Ebbe kapaszkodott, mintha azt mondaná: »Vagy ez fog megmenteni, vagy ebben fognak összecsapni a hullámok a fejem felett.« Megértem Suárez reakcióit. Én is ezt tettem volna, ha fociznék, a pályán pont ugyanezt tettem volna. Hogy győzzek, és ne adjam fel.”

Advertisement

Suárezt a lecsúszástól Sofia mentette meg. Kapcsolatuk túlélte Balbiék emigrációját, 2006-ban a holland FC Groningen megvette Suárezt és Európába röpítette, onnan az Ajaxba, a Liverpoolba, majd a Premier League gólkirályságáig vezetett az út. Összeházasodtak, két gyerekük van.

Érdemes a teljes cikket elolvasni, már csak Diego Patino csodálatos illusztrációi miatt is. A vámpíros mellett három másikat készített Luis Suárez arcairól.

Vélemény, hozzászólás?