Bár fiatal még az idő, de ha már volt az imént sok-sok evés, akkor legyen hozzá egy kis sör is.
Bár fiatal még az idő, de ha már volt az imént sok-sok evés, akkor legyen hozzá egy kis sör is.
Tegnap megígértem – ebben a posztban, mintha mellesleg –, hogy elmegyek az Élesztőbe, és beváltottam az ígéretet hamar. Jobb vége nem lehetett volna a napnak, már csak azért sem, mert sokkal vagányabb találati arányokkal abszolválódott az iszogatásba torkolló kóstolgatás, mint például a minapi Főzdefeszten. Úgy értve, hogy míg a Ligetben alig néhány példány váltott ki belőlem harsány lelkesedést, addig az esti négy-öt óra és hét-nyolc pohár alkalmából szinte minden nagyon bejött – egy kivétellel, de a Hatodik Íz Belmája sem rossz volt, hanem csak nem elég izgalmas –, a Balkezes Hopstertől a szintén Hatodik Íz-féle Apa és Fián át a tényleg meghökkentően finom és gazdag Black Mammáig, utóbbiból repeta is kellett.
És hogy melyik volt az a sör, amiről úgy érzem, hogy őt kerestem eddig, de most megvan?
Az a sör a Kecskeméti Sörmesterek Kolibri nevezetű APA-ja
Ez nem egy új dolog, mint utólag olvasom, a tavalyi nyárnak volt a sztárja, engem azonban elkerült eddig, hisz amatőr vagyok, nem figyelek a szubkultúra minden rezdülésére. A jövőben azonban, remélem, gyakrabban fogunk találkozni egymással. Itt írtam arról körülbelül, hogy jó ideje hiába vágyom nem túl bonyolult, nem túl alkoholos és nem is túl komlós, hanem csak jó ízű, krémesen kesernyés sörökre. Nos, a Kolibri pont ilyen. Oké, hogy ez sem láger, vagyis nem az a szimpla kétkezi világos, de ez végül is nem baj. Ahogy most csapolták, úgy szűretlensége ellenére tiszta és alig mély színe volt neki, visszafogottan és frissen komlós-gyümölcsös illata, barátságosan vagány íze, decens szénsava, és mindezeknek köszönhetően csúszott, mint a veszedelem. Nem lehetett nem visszatérni hozzá, előbb egyszer, aztán még egyszer. Még többször már nem lett volna ildomos, ám legközelebb muszáj lesz. Palackos formában is, feltétlenül. Úgy sejtem, ez még a komlógyűlölő Szilynek is bejönne – az IPA-ktől menekül, a fótiak Zwickljét viszont megszerettettem már vele –, ki fogom próbálni adandó alkalommal.
Az egy évvel ezelőtti szakirodalomban – ahonnan a képet is loptam – benne van, hogy Bimbó Tamás vándorfőző anno stabilitási problémák miatt képes volt visszahívni egy hatalmas adagot. Erre azt tudom mondani, hogy ez igen. Meg azt még, hogy ez a mostani főzet tehát nemhogy hibátlan, hanem egyenesen tökéletes lett, le a kalappal mindenki előtt, akinek köze van hozzá.