Na ma van az a nap, amikor alaposan el kell páholni az olaszokat

Ebből következően az a nap is ma van, amikor eldől, hogy tényleg menő lesz ez a krakkói D1/A-s jégkorong-világbajnokság – ahogy előtte megérezni véltem –, vagy csak olyan átlagos, mint például a tavalyi. A magyar–olasz meccs délután fél ötkor kezdődik, ezt már itthonról nézem.

Merthogy az első kettőn kint voltam Krakkóban. Jó volt minden tekintetben, lesznek az ottani élményekből további kulturális-életmódos posztok a nap és a hét folyamán, de ebben most csak a sportra lövök. Ezeket biztosan tudjátok már, vasárnap a nyitómeccsen 4-2-re megvertük a japánokat – amikor Hári János üres kapura beütötte a negyediket, kis híján sírva fakadtam a Tauron Arena C2-es szektorában, szó szerint, egyre több érzelmi feszültség gyülemlik fel bennem, ahogy öregszem –, majd hétfőn simán kikaptunk a kazahoktól 5-0-ra.

Az előbbi nagy öröm, az utóbbi nem észveszejtő tragédia – de a lényeg, hogy még nem tudunk magunkról és a többiekről sem semmit. Vagyis a semminél többet, de közel sem eleget. Az valószínű, hogy az eddig százszázalékos és 10-2-es gólkülönbséggel álló kazahok a legerősebbek a mezőnyben, és fel fognak jutni, noha maradék három ellenfelük – ma a japánok, később a lengyelek és az olaszok – egyike sem fogja alapból könnyen adni a bőrét nekik. A másik A csoportos helyre ugyanakkor még mindig odaérhet szinte bárki.

Ezért is árazza be a tudásunkat és az erőnket a mai meccs. A kazahokhoz hasonlóan dettó fentről hozzánk zuhant olaszok most másodikak, de pontot már vesztettek – az ukránokat csak hosszabbításban győzték le, és a lengyelekkel is megszenvedtek –, úgyhogy ha nyerünk délután, megelőzzük őket. A tét azonban még korántsem a feljutás. Hanem a tét az, hogy tovább küzdhetünk-e a feljutásért a csütörtöki és a szombati fordulókban. Az A csoportért ugyanis az ukránokat és a lengyeleket is verni kellene. Egyik sem könnyű, ám egyik sem lehetetlen.

Kemény délután és kemény napok elé nézünk, ne csak a csapatnak, nekem is szurkoljatok!

Fotó: Mudra László/MJSZ