Nyilván azért, mert ennek a csapatnak szerintem nem nagyon volt évjárata az utóbbi időben, amit olyan korán és durván eltemettek volna, mint ezt a mostanit ősszel, a szezon elején.
Szegény Luis Enrique edző kapott hideget-meleget, ostoba dilettánstól fafejű alkalmatlanig minden volt – főként, amikor simán és csúnyán elbukták a Real Madrid elleni meccsüket –, most viszont akárhonnét nézzük, négy ponttal vezetnek, a Bajnokok Ligájában pedig nagyon lazán bemasíroztak a nyolcba, igaz, a Paris SG ellen nem magától értetődő továbblépni.
De ez csak az egyik dolog. A másik, hogy milyen szuperül játszottak tegnap is a Madrid elleni 2-1-es visszavágón. Oké, hogy az ellenfél az első félidő második felében eléggé dominált, a második menet azonban olyan tisztán volt a Barcelonáé, hogy az nem kifejezés. Rúghattak volna még hármat, ha a zseniális Messi nem annyira önzetlen, és ha Neymar legalább a kritikus esetek egy részében képes igazán eltalálni a labdát. Mindenki odáig volt a Guardiola-féle tikitakáért annak idején, én meg rettenetesen untam. Nem én találtam ki, hogy lábbal játszott kézilabda volt az a sokpasszos altatás az ellenfél tizenhatosa előtt, de miután olvastam valahol, azonnal használatba vettem a szókapcsolatot. Ez, ami most van, sokkal-sokkal izgalmasabb és esztétikusabb. Neve nincs ugyan – legalábbis nem hallottam, hogy lenne –, de mindegy, a lényeg, hogy csak élvezni kell ezeknek a hihetetlenül kreatív embereknek a gyors, pontos és célratörő futballját.
És akkor Messiről is mondanék még néhány szót. Mindig jobban bírtam Cristiano Ronaldót – nem kis részben azért, mert őt a manírjai miatt sokkal könnyebb gyűlölni –, ezért nagyon örültem, hogy az utóbbi években a rengeteg energiának és az argentin visszaesésének is hála vitán felül ő lett a világ legjobb labdarúgója. Csakhogy 2015-ben ismét megváltozott a helyzet. A korábban százszor leírt Messi egyszerűen jobb, mint valaha. Jót mulattam rajta, amikor mondta tegnap a riporter, hogy ez a csodagyermek lemondott a pizzáról és a csokiról, és fogyott három kilót. Jót mulattam, aztán komolyan is elgondolkodtam: mert hát ez a lényeg, bele kell rakni a dolgokba a munkát, és akkor minden lehetséges lesz újra és megint.