Mondjuk ha jobban belegondolok, ez a veszély nem is fenyeget. Ez arról jutott eszembe, hogy elolvastam Erlend Loe legújabb magyarul megjelent könyvét, a Fvonkot.
Azt ígértem múltkor, hogy egy nap alatt kivégzem a kötetet, de ez nem jött össze, elsősorban a magyar jégkorong-válogatott felkészülési meccsei miatt. De ami késett, az nem múlott, tegnap este pontot tettem az olvasás végére. Természetesen ez is egy szuper könyv, éppen úgy, ahogy az összes többi ettől a népszerű norvég szerzőtől, bár talán kicsit szomorkásabb, mint a Loe-átlag, legalábbis, ami a végkicsengését illeti. Bővebbet erről nem mondok, nem akarom elszpojlerezni az eszmei mondanivalót.
Maradjunk annyiban, hogy a kulturálatlanság gyilkos dolog.
A lényeg, hogy a vicces-mókás jelenetekben – a mindenütt jelen lévő depresszió ellenére is – gazdag, sőt módfelett olvasmányos történet két ember barátságáról szól, akik sarokba szorulnak különböző okok miatt. Az egyik civil, aki belekeveredik egy sikkasztási ügybe, és sehogy sem tud kikecmeregni belőle lelkileg, a másik egy miniszterelnök, aki rohadtul ideges amiatt, hogy nem mehet szabadságra.
Roppant érdekes dolgokon mennek keresztül ketten, közben még Budapestre is ellátogatnak, félig-meddig stikában, és közben a miniszterelnök felkúrja magát azon, hogy nincs az állatkertünkben liger. Tudjátok, mi a liger? Nem árulom el, én is a könyvből tudtam meg.
Nagy huncut ez a Loe, a miniszterelnököt Jensnek hívják a Fvonkban, pont úgy, mint magát Stoltenberget. Lehet, kéne egy ilyesfajta könyvet írni Viktorról? Nem, azt hiszem, inkább nem kéne mégsem. Hiszen ki lát bele a fejébe?
Olvassatok mindennap!