Este vettem észre, hogy nyílt egy kis kiállítás Európa legnagyobb és szerintem egyik legszebb – miszerint a Dohány utcai – zsinagógája előtt, és máris tudtam, hogy meg kell néznem nekem. Minimum azért, mert leleplezték a megnyitón Kolodko Mihály nevű földim Houdinijét is.
Este vettem észre, hogy nyílt egy kis kiállítás Európa legnagyobb és szerintem egyik legszebb – miszerint a Dohány utcai – zsinagógája előtt, és máris tudtam, hogy meg kell néznem nekem. Minimum azért, mert leleplezték a megnyitón Kolodko Mihály nevű földim Houdinijét is.
Kolodko-ügyben sokkal tájékozottabbak vagytok, mint a magyar közvélemény átlaga, hiszen már legalább kétszer írtam arról röviden a Cinkre is, hogy milyen aranyos kis miniszobrokkal árasztja el egykori városomat – miszerint Ungvárt – a nagyszőlősi alkotó. Ezeknek a művészi értékével én természetesen nem vagyok tisztában, és a dolgok e része nem is foglalkoztat különösebben – egyik-másik hozzáértővel szemben korántsem utálom a köztéri cukiskodást –, annyi biztos, hogy a kárpátaljai megyeszékhely hangulatához hozzátesznek, és ez klassz.
Gondolhatjátok, hogy mindezek alapján hogy felkaptam a fejem, amikor a vonatkozó hírben azt olvastam tehát, hogy a Kolodko Mihály által készített Houdinit elhelyezték a zsinagóga előtt, tíz másik zsidóval egyetemben, egy minikiállításon, melynek címe: “Tetteink minősítsenek”.
Ezek után ma délelőtt nem is lehetett más dolgunk NAK-kal, mint hogy megtekintsük a jelenséget. Az a távirati iroda tudósításából számomra sajnos nem derült ki egyértelműen, hogy a kiállítás többi tárgya milyen formában ábrázolja a többi szereplőt. Most, hogy már láttam, tudom, hogy egészen másképpen. Ahogyan az is kiderült a helyszínen, hogy ez az egész lényegében nem más, mint a Mazsihisz egyszázalékos kampányakciója. Erre úgy jöttem rá, hogy megkérdeztem NAK-ot, tudja-e, miért van mindenkinek a portréja egy nagy 1-es tetején.
Egy százalék, válaszolta. Te jó ég, kiáltottam fel, hát ennyire lassú eszű hogy lehetek már!
Na mindegy, a lényeg, hogy a tíz híres zsidó – nagyiparosok, tudósok, írók, sportolók – közül egy csomó óriási kedvencem, gondolok itt pl. Szerb Antalra, Radnóti Miklósra, Petschauer Attila kardvívó olimpiai bajnokra és mindenekelőtt Rejtő Jenőre. Lehet, hogy ez most hülyén hangzik, de azon járt ott az eszem, hogy a kurva életbe, mennyi szuper Piszkos Fred- vagy akármilyen sztorit írhatott volna még, ha nem gyilkolják meg ezek a rohadékok. Aztán továbbgondoltam, és az jutott eszembe, hogy lehet, hogy mégsem írhatott volna ilyeneket, akkor sem, ha életben marad, Magyarországon legalábbis aligha. Dögölj meg, történelem, mondtam magamban.
Visszatérve az arasznyi Kolodko-szoborhoz: talán nem mindenki ismeri a sztorit, hogy Harry Houdini, a csodálatos szabadulóművész Weisz Erik néven Erzsébetvárosban született, míg édesapja, Weisz Mayer Sámuel Kárpátaljáról érkezett Budapestre. Az alkotást a művész odaadta örökbe a VII. kerületnek, én meg megkérdeztem egy ott ácsorgó bennfentest, hogy hol lesz a végleges helye, de ezt egyelőre nem tudta megmondani.
További Nagy Attila/Cink-fotók a helyszínről:
