Ezek a zsidók ne lettek volna sportemberek?

Kiállítás nyílt a Bálnában a zsidók szerepéről a magyar futball második világháborúig tartó, dicsőséges korszakában, én pedig ott voltam a megnyitón.

Megnéztük vasárnap a Zsigmond Vilmos-kiállítást, és jól jártunk ezzel

Még valamikor április elején nyílt, de mi csak most jutottunk el a Ludwig Múzeumba, ami késik, nem múlik alapon, és nem bántuk meg, ahogy mondani szokás. Vannak nagyon jó képek.

Nézzétek már, milyen aprócska ez a zsidó!

Este vettem észre, hogy nyílt egy kis kiállítás Európa legnagyobb és szerintem egyik legszebb – miszerint a Dohány utcai – zsinagógája előtt, és máris tudtam, hogy meg kell néznem nekem. Minimum azért, mert leleplezték a megnyitón Kolodko Mihály nevű földim Houdinijét is.

​Ha ilyen lenne a nacionalizmus, legelöl ráznám a tarsolylemezt

Megnyílt Budapest egyik legjobb állandó kiállítása, ami a gyerekes szülőknek nemsokáa olyan alap lesz, mint az Állatkert vagy a Közlekedési Múzeum. Döbbenj meg: a remekül megdizájnolt, jól szerkesztett, interaktív, modern kiállítást a Magyarség Házában találod, a címe meg Mi, magyarok. És Semjén Zsolt nyitotta meg,

​Együtt állít ki a két leghíresebb magyar Tumblr-grafikus

Összeállt egy kiállításra a magyar mikroblogművészet két szubkulturális szupersztárja, Tinemezeketarobotokatkeresitek Orsi és Mondik Noémi.

Mindig

Hogy Sándor Terézia vámpír lett volna? Ugyan már!

Világraszóló múmiakiállítás nyílik Budapesten, a Természettudományi Múzeumban. Néhány holttestet a sajtó jelenlétében csomagol ki Mathias, a múmiák otthonaként működő mannheimi múzeum munkatársa. A jelenlevők nem is sejtik, a múmia kicsomagolása mivel jár.

​Elfelejtettem, hogy mit akartam írni a szentendrei Czóbel-kiállításról

Ugyanis még a múlt hét végén néztem meg, de aztán addig halogattam a megírást – szerettem volna, azt gondoltam, hadd legyen ilyesmi is nálunk –, amíg lassacskán elhalványodtak a benyomások. Mindegy, néhány dolog még megvan, összeszedtem, amennyire tellett tőlem.

Mintha a világ legmenőbb műkincsrablását néznénk visszafelé

Holnaptól exkluzív corvinakiállítás lesz az Országos Széchényi Könyvtárban, és nekünk akkora mázlink van, hogy megnézhettük, ahogy a helyükre teszik az ötszáz éves kódexeket. A szemünk előtt lapozgatták a történelmet, de a legviccesebb mégiscsak az volt, hogy Mátyás király korában is voltak kekeckedő kommentelők, csak

​Szuper ötlet Pécsről a Törött Ablak Galéria