Még tavaly megígértem nektek könnyelműen – 30-án, a hamvába holt moszkvai revolúció hatására –, hogy készítek orosz hússalátát és folytatom cinkes gasztronómiai kalandozásaimat is. A mű elkészült – de csak a konyhában, az internetben nem, úgyhogy adósságot pótolok. r43lxo-0 kbIYZO js_post-content”>
Még tavaly megígértem nektek könnyelműen – 30-án, a hamvába holt moszkvai revolúció hatására –, hogy készítek orosz hússalátát és folytatom cinkes gasztronómiai kalandozásaimat is. A mű elkészült – de csak a konyhában, az internetben nem, úgyhogy adósságot pótolok.
Azért kell pótolnom, mert 31-én sajnos nem volt idő és energia az elmélyült alkotó munkára – az aszús kiáltványt is megírtam még előző nap –, és Orosz doki különben is akkora tartalomszolgáltatást folytatott, hogy csak na. Ámde az ígéret szép szó, úgyhogy betartom.
Elöljáróban el kell mesélnem egy csomó mindent. Például, hogy az orosz hússalátának sok-sok neve van. Ezek közül az orosz neve a legérdekesebb: olivier (úgy is, mint: oливье). A fáma szerint azért, mert egy Olivier nevű francia szakács találta fel őt. Ebben nincs semmi különleges, mint tudjátok, az orosz konyhát – úgy egészében az orosz kultúrát is – rengeteg francia hatás érte annak idején, jó darabig belőle táplálkozott. Nálunk, kárpátaljai magyar körökben mindazonáltal nem orosz hússalátának és nem is olivier-nek nevezték az orosz hússalátát, hanem földrajzi elhelyezkedéstől függően vagy krumpli- vagy franciasalátának. Ebből időnként ugyanolyan viták bontakoztak ki, mint a tósnyi, a lapcsinka, a kremzli és a kugli esetében.
További fontos információ, hogy ilyent nem nagyon csinált senki egyszerű hétköznapokon, inkább csak az ünnepek eledele volt, húsvétkor sem igen nélkülözte a locsolók számára megterített hidegtálas asztal, esküvőkön is előfordult – nyáron persze veszélyes az ilyesmi, romlandósága miatt, ezt meg kell jegyezni –, olyan pedig főként nincs, hogy az oroszok ne készítsék el őt szilveszterkor. Biztos ezért habarodtam bele annyira magam is, mert ritka madár volt nálunk. Aztán amint lehetett, megtanultam elkészíteni is, és bár nem gyártok belőle hetente lavórnyit, mégiscsak gyakrabban élek a lehetőséggel, mint a húsvét meg a szilveszter.
Az is van még, mint fontosság, hogy nem biztos, hogy ti is mind szeretni fogjátok. Az a tapasztalatom ugyanis, hogy miközben az oroszok majd megbolondulnak a majonézért – és én is –, addig a magyarok sokkal kevésbé szeretik ezt a dolgot, sőt olyan magyarokat is ismerek, akik egyenesen gyűlölik és élelmiszer-ipari szemétnek tartjátok. Ha netán ti is utóbbi halmazba tartoztok, abba is hagyhatjátok ennek a posztnak az olvasását.
Az olivier korántsem valami szuper fine dining, nem is extra alapanyagokból készül – még egyszerű felvágott, sőt konzerv is kerülhet bele, ó, rettenet –, hogy ezek után mi adja a varázsát mégis, az jó kérdés. Ahogy a borscsnak, úgy az olivier-nek is millió receptje van, egyszerűbbek és bonyolultabbak. Én ezúttal egy kicsit megvariáltam, ha már írok róla, legyen izgalmasabb.