Orbán a kritikát abszolút nem tudja elviselni

Illustration for article titled Orbán a kritikát abszolút nem tudja elviselni

Kemény interjút adott a Népszabadságnak Mellár Tamás közgazdász – most egyetemi tanár Pécsen – aki az első Orbán-kormány idején a KSH elnöke, 2010 után a Századvég kutatási igazgatója, kedden pedig a pécsi netadós tüntetés fő szónoka volt.

Advertisement

Egy idézet:

Több alkalommal beszéltem Orbánnal, és számomra világossá vált, hogy ő nem az a vezető, akinek tanácsot lehet adni, akivel lehet értelmesen beszélni. Amikor három-négy ember társaságában ki mertem jelenteni, hogy ne, haragudj, de ebben nincs igazad, akkor megállt a kés levegőben, Varga Miska rángatta a kezemet, hogy ne mondjak ilyet, és egyből látszott, hogy Orbán a kritikát abszolút nem tudja elviselni. Mostanra normális közgazdasági szakértő egy se maradt a kormányfő mellett.

Advertisement

Néhány állítás:

  • Az internet használatáért most is kell fizetni, s annak van adótartama is. Miért kellene rá kivetni büntetőadót?
  • Ha ezt a szolgáltatást megdrágítjuk, akkor az azzal jár, hogy lassítjuk a gazdasági hatékonyságot és növekedést.
  • Mindegyik országban jelen van a korrupció, de ha a fejlett világban kiderül egy politikus érintettsége, akkor annak távoznia kell. Nálunk ez elképzelhetetlen.
  • A pártokhoz kötődő emberek érzelmi alapon döntenek, ezért ha a vezetőjük közéjük lövetne, akkor is rá szavaznának.
  • Azért jöttem el a Századvégtől, mert számomra kiderült, hogy az egész műhely csak egy pénzmosoda.
  • az összes ember, akit én vittem a Századvéghez, eljött onnan, mert látták, hogy nincs szükség igazi szakmai munkára.
Advertisement

Na de olvassátok el inkább az egészet!

Vélemény, hozzászólás?