Őrült szórakoztató káosz a Nemzeti Hírtévén

Illustration for article titled Őrült szórakoztató káosz a Nemzeti Hírtévén

A ma induló közszolgálati hírcsatorna egész nap bénázott, de az alábbi két perc mindennél viccesebb.

Advertisement

A fenti videón Pozsonyt próbálja kapcsolni a műsorvezető, sikertelenül, utána pedig egy Lynch-filmbe illő médiarémálom következik, ezt követően el is kellett sötétíteni egy időre a képernyőt.

Advertisement

A teljes szétesés okairól az Origo megkérdezte Szabó László Zsolt MTVA-vezérigazgatót is, aki az alábbiakat válaszolta:

Csak az nem hibázik, aki nem tesz semmit. Fel voltam készülve arra, hogy apróbb hibáinkat felnagyítják majd, de ez azért van, mert súlya van annak, amit csinálunk, szem előtt vagyunk, néznek bennünket. Az első nap számlájára lehet írni a hibákat, de ezek ugyanúgy megvannak az internetes portáloknál is, csak azok nem kapnak nagy publicitást. Talán lehet, hogy mi érdekesebbek vagyunk. A kollégáim is érzik ennek a súlyát, és még jobban összpontosítanak majd.

Advertisement

(via Index)

Vélemény, hozzászólás?