“Mostantól azt mondhatjuk, hogy nem hajtjuk végre, és kész, vége…”
nyilatkozta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter, az EU és Törökország között tavaly megkötött, török szemszögből kudarcot vallott menekültügyi megállapodással kapcsolatban.
Cavusoglu annak a Törökországnak a minisztereként nyilatkozta ezt, amely évekig tolta rá Görögországra a török partokról dézsákban útra kelő migráns tömegeket, a görög visszatoloncolási kísérleteket pedig rendre meghiúsította. Annak a Törökországnak a nevében beszél, aminek vezetője (Recep Tayyip Erdogan) egyetlen ujjcsettintéssel, randalírozó törökök ezreit parancsolta utcára Hollandia szerte, mert a holland állam nem engedte be az európai török diaszpórákban kampánykörutat tartó erdoganista tisztviselőket.
Erre a szokatlan hangulatra csak ráerősített Ausztria a hollandokhoz hasonló “akadékoskodása”, megfejelve azzal, hogy az osztrákok már a törökök beutazását megkönnyítő vízumliberalizációt is masszív politikai torpedótűz alá vették.
Európa (Merkel) ebben az érdekcsatákból emelt labirintusban, hosszú, és teljesen értelmetlen bolyongás után visszaért a kiindulóponthoz. Úgy tűnik, hogy az Unió nem spórolhatja meg az önálló/közös ( török együttműködéssel nem számoló) tengeri határvédelem kérdésének megoldását.
Pedig vasgyomor az éppen volt, ilyen deficit nem terhelte az Erdogannal történő egyezkedést, akinek rendvédelmi szervei tavaly a török-szír határon tucatszám lőttek le menekülteket.
A willkommen nagyasszonya az erkölcsöt az alkufolyamat alá rendelte, melytől a népszerűségére negatív hatást gyakorló menekültáradat létszámának jelentős visszaesését remélte (ez be is következet).
Csak hát az EU demokratikus közösség, a döntések is közösen születnek ( kivéve a wilkomment), és borítékolható volt, hogy a törökök követelte védelmi pénz, és vízummentesség több tagország szemét is szúrni fogja majd. Nem is ment át a török vezetés által “az együttműködés megkerülhetetlen előfeltételének” nevezett beutazást könnyítő javaslat. Erdogan durcis lett, e pillanatban is tartó hisztériarohama pedig a törökök NATO-n kívüli országokkal megkötött partnerségi megállapodásait is érinti (ez a Kaukázus térségében érzékenyen érinthet néhány országot).
Mondhatják, és mondják is sokan, hogy Törökország gazdasági értelemben kitett az Európai Uniónak, ami természetesen igaz is, de a kétoldalú érdekcsatákban elfoglalt alkupozícióját csak javítja a migránskérdés rendezését célzó tavalyi megállapodás, és amint azt éppen láthatjuk, az első lehetséges alkalommal zsarolni is kezdett annak “azonnali felmondásával”.
Pocsék geostratégaként, önmagát sodorja kiszolgáltatott helyzetbe reménytelen kompromisszumaival az egykor Napoleonokat és Churchilleket adó Európa.
A magyar kormány pedig udvarias, mint ahogy az turáni szalonokban szokás, nem megy neki a török “testvéreknek,”a mai török bejelentést kommentáló nyilatkozatainak retorikájában pedig fel sem fedezhető az a gőg, és kioktatás, amit vezénylő mágnásunk manapság az őt feltápláló Brüsszellel szemben magának napi szinten megenged.
Talán még tetszett is Szijártóéknak, ahogy az 1915-ben 800 ezer örményt lezúzó ország jelenlegi vezetője lenácizza a II. világháború során a németek által megszállt Hollandiát (hogy még viccesebb legyen, a németeket is).
Mára megint felerősödött a szkeptikusok által félrevert vészharangok zúgása, mert Európa a magatehetetlenségig tunyult. Minden olyan átlátszó, és kiábrándító. Az áldozatok megspórolására tett szánalmas kísérletek pedig csak még több, a jövőben meghozott áldozatot tesznek szükségessé.
Annál van a kulcs, akinél a fegyver. Mókás évtizedek jönnek.