Politikai nyomásgyakorlásról írt az Origo volt főszerkesztő-helyettese

Sáling Gergő kirúgása óta először került elő olyan dokumentum, amelyben egykori origós újságíró konkrétumokat ír a szerkesztőséget ért politikai befolyásolási kísérletek miatt.

Pethő András volt főszerkesztő-helyettes június 4-én küldött hivatalos panaszt a Magyar Telekom compliance osztályának, amely levelet most teljes egészében ismertet a 444. Pethő a lapnak megerősítette, hogy ő írta a levelet, de többet nem akart nyilatkozni, a 444 pedig nem ír arról, hogy került hozzájuk a dokumentum.

Advertisement

A levél leírja, milyen módszerekkel próbáltak nyomást gyakorolni a szerkesztőségre a Telekom menedzsmentjén keresztül "politikusok környezetéhez tartozó személyek", akik különösen a Lázár János utazásaival kapcsolatosan Pethő által a Miniszterelnökség ellen indított adatigénylési per miatt aggodalmaskodtak. Sőt, még az ezzel foglalkozó cikket is megpróbálták levetetni, sikertelenül.

Advertisement

Név szerint előkerül a levélben Várhegyi Attila cégének, a Prestige Média Kft.-nek az alkalmazottja, Nobilis Márton, mint aki többször is megfogalmazott politikai jellegű kéréseket az Origo felé. A levél további sorsáról nincs hír, Pethő pedig még aznap felmondott.

Az Origót ért politikai befolyásolási kísérletekről eddig több újságcikk is megjelent, de ez az első eset, amikor olyan egykori origós ír ezekről, aki részese volt ezeknek.

Advertisement

Lázár János egyébként annak idején nyilatkozatban bizonygatta, hogy ő személyesen soha senkire nem gyakorolt nyomást az Origónál (ezt Pethő levele sem állítja), maga a Telekom a megváltozott médiafogyasztási szokásokra hivatkozott, míg a kormányközeli média azóta többször is megpróbálta bebizonyítani, hogy kizárólag gazdasági okok játszottak szerepet Sáling leváltásában.

(E poszt szerzője 2014 júniusáig az Origo újságírója volt.)

Vélemény, hozzászólás?