Nem megy könnyen, már tegnap este óta foglalatoskodok ezzel, de sehogy sem jelennek meg lelki szemeim előtt a kis zöld – Usztics Mátyás-szerű – emberkék a rovásírásos Beregszász-tábla alatt. Azzal kezdődött, hogy elolvastam az Index ismertetőjét a Foreign Affairs cikkéről.
A Foreign Affairs egy úgymond tekintélyes periodika, rendszeresen szokás rá hivatkozni.
Ezt a szöveget azonban – melynek három szerzője közül ketten magyarok – sehogyan sem bírom értelmezni. Fel nem foghatom, hogy lehet ekkora lazasággal egy kupacba hordani hetet és havat, és Orbán Viktor Putyin-barátságától a határon túli magyarok állampolgárságán és egyes autonómiatörekvések támogatásán át pikkpakk eljutni a határrevízióig.
Ez a kedvenc részem:
A szerzők szerint lehet, hogy Orbán abban bízik, hogy, miként Hitler 1938-ban, most majd Putyin fogja visszaadni Magyarországnak a trianoni békeszerződés következtében elveszített területek egy részét.
Ez a putyinos–kárpátaljás dolog egyébként nem teljes újdonság. A Népszavában már tavaly márciusban volt egy írás arról, hogy bizonyára azért volt annyira sürgős a magyar miniszterelnöknek Paks 2., mert az orosz elnök cserébe odaígérte neki Borneót és Celebeszt.
Később is hallottam ilyet. Tényleg kvalifikált barátaim is felvetették, hogy az egész életében markánsan atlantista Orbán V. egyszer csak azért válhatott oroszistává, mert az ukrán események nyomán felbukkant a visszacsatolás konkrét esélye.
Ők annak a híres tavaly nyári tusnádfürdői beszédnek a záró gondolatából indultak ki:
Miután a világ mostani rendje nem éppen a mi szájunk íze szerint való, ezért én azt gondolom, hogy inkább gondoljuk azt, hogy a bármi megtörténhet korszaka, ami most előttünk áll, bár sokak szerint bizonytalanságot hordoz, baj is lehet belőle, de legalább ennyi lehetőséget és esélyt is tartogat a magyar nemzet számára. Tehát félelem, begubózás és visszahúzódás helyett bátorságot, előretekintő gondolkodást, ésszerű, de bátor cselekvést javaslok a Kárpát-medencei magyar közösségnek, sőt a világban szétszóródott teljes magyar nemzeti közösségnek. Könnyen lehet, miután bármi megtörténhet, hogy eljön a mi időnk.
Tényleg nem tudom. Bármiből ki lehet olvasni bármit – de ettől én továbbra sem vagyok képes elképzelni az elképzelhetetlent. Nem is szeretném. Semmi kedvem a zöld emberkékhez.
Persze igazából az az érdekes, ahogy az ilyen ötletek, gondolatkísérletek szépen komótosan beszivárognak az újságok és az internetek hasábjaira. Mondjuk ha azt vesszük, végső soron én is csak adtam ezzel a poszttal egy újabb pofont a hülyeségnek. Lelkem rajta.