Az van, hogy kijött tegnap a Muse új dala – lemez június elején lesz –, és Matt Bellamy pacifistább, mint valaha. Ezt az együttest amúgy én családi okokból ismerem és szeretem még mindig, annak ellenére, hogy egyre nagyobb és nagyobb lesz, bár tán még nem ő az új U2.
Még a koncertjükön is voltam bő két éve – írtam is róla egy középnagy kisesszét –, és ha netán jönnének újfent, bizisten megint elmennék, mint a huzat.
Tök érdekes továbbá, hogy mikor este így oldalról meghallottam, hogy szól ez a szám, akkor már az első hangokból világos volt, hogy ez Muse, pedig az énekes még nem is énekelt.
Nem is az előző, hanem az őt megelőző – Resistance című – lemez jutott róla eszembe, nyilván nem véletlenül. Hiszen nem puttyogós, hanem rockolós a dal a maga módján.