​Ritkán vertek úgy át, mint Magdi anyus vetkőzős képeivel

Mamiszexszel így még nem vágtak át. A Színes Ász a címlapján exkluzív képeket ígért a pucérkodó Fodor Zsókáról. Ha lenne törvény a becsapós napilapok ellen, az Ász szerkesztősége előzetesben ülne.

Advertisement

Én abszolúte megértem a PI- vagy olvasóhajhászat rugóit, nem csodálkozom az átverős címeken, a zsurnalizmussal meg megbocsátóbb vagyok, mint Szijjártó Péter főkomornyikjának fodrásza. De amit a Színes Ász most művelt, azt egyszerűen nem értem.

Azzal a bizarr szenzációval indították a mai címlapjuk tetejét, hogy belül exkluzív vetkőzős képeket közölnek Magdi Anyusról. "Hogy a Cink olvasóinak ne kelljen kiállniuk ezt, engem amúgy is ilyenekért fizetnek" alapon vettem egy példányt, majd odalapoztam a 7. oldalra.

Advertisement

Ahol egyszerűen nem találtam semmit. Pontosan ugyanazt a képet közlik, mint a címlapon. És kész, ez volt a gigaszenzáció. A szövegből kiderül, hogy az "exkluzív" felcím is szemenszedett hazugság volt, a "cikk" alapja ugyanis az, hogy a Pepita Magazin nevű kiadvány állítólag fotózott egy merésznek nevezett sorozatot.

Több sem kellett, nekivágtam a forró utcáknak, és a három elérhető hely közül sehol sem találtam Pepitát. Hogy a kiadót felhívva később megtudjam, a két hét múlva megjelenő magazinban mutatják meg az erotikus Fodor Zsókát.

Advertisement

Hogy ebben mi volt a jó a Színes Ásznak, azt el sem tudom képzelni. Igen bizarr, sőt kifejezetten gyanús kiadványról van egyébként szó, amit biztosan nem valami hagyományos üzleti céllal adnak ki. Ez egy olyan bulvár napilap, ami úgy néz ki, mint a hárommal ezelőtti Blikk, amit valami dél-oszétiai menekülttáborban csinálnak. Az egész mindössze 16 oldal, és annyira nincs benne semmi bulvártartalom, hogy ennél nemhogy a Metropol, de Rogán Antal belvárosi kampánylapja is sokkal több celebhírt tartalmaz. Ennek tutira nem az a célja, hogy vásárlók megvegyék.

Illustration for article titled ​Ritkán vertek úgy át, mint Magdi anyus vetkőzős képeivel

Advertisement

A vezércikke viszont kormeghaladó sajtóforradalmat jelent: a nol.hu véleményrovatának egyik írásából kivettek egy részletet, és kitették szerkesztőségi véleményként. Aki tudja, a Színes Ász minek van, írja már meg!

Vélemény, hozzászólás?