Valami történik a hőségben, amitől olyan a város, mint egy amazóniai National Geographic-cikk. Az egész lakást elárasztották a repülő rovarok.
Őrült nyüzsgés van a lámpák körül ezekből a kis átlátszó, muslicaszerű izékből, sajnos nem vagyok elég jó fényképész ahhoz, hogy a fehér plafonon randalírozó sárgásfehér imágók ezreit plasztikusan érzékeltessem, de elég az hozzá, hogy tele van velük minden.
A könyvespolcon a Seven Pillars of Wisdom felett lakó apró pók mostanra úgy húsz darabot zsákmányolt belőlük sebtében szőtt hálójával, és előkerült valahonnan a háztartás predátora, a légyölő pókszázlábú (Scutigera coleoptrata) is, őt legalább könnyű lefényképezni:
Nem lehetnek hosszú életű rovarok, az ebédlő székeit mostanra egyenletesen borítják a tetemek, a billentyűzetről is le kell söpörni őket időnként.
Nagyobb éjjeli lepkék is csatlakoztak a bulihoz, bár akkora, mint a három hete megfigyelt piros övesbagoly (Catocala nupta), ma nem járt erre. Mondjuk akkor lefényképeztem:
Azért hívják így, mert felszálláskor villant a szárnyai alatt egy-egy bámulatos intenzitású, piros foltot, ami állítólag úgy hat a ragadozókra, mint zöld lézer a szembe.