Azért vezették be a reklámadót, mert a Fidesz bulvárosnak tartja a kereskedelmi tévék híradóit. És mert a Jobbik ezt kérte. Döbbenetes interjút adott az új államtitkár. Amiből rájöttem: ez nem jobbos vagy keresztény, hanem kommentelőkormány.
Soha nem olvastam olyan nyílt és ijesztő vallomást a Fidesz-kormány valódi mozgatórugóiról, mint a Heti Válasz friss L. Simon-interjújában. Emberünk érdekes fickó, és érdemes figyelni rá, mert miközben a kétharmados állampárti akarat lelkes kiszolgálója, értelmes és valaha érzékeny emberről van szó, nem a szokásos agyatlan Fidesz-káderről, aki emiatt néha nem bírja ki, és egészen őszintén beszél.
Amikor Laky Zoltán a reklámadóról beszélgetve megkérdezte tőle, hogy "Pusztán az motiválta a javaslatot, hogy több pénz maradjon a költségvetésben, vagy van tartalmi célja is?", L. Simon egyszerűen megmondta:
Amikor 2010-ben megalkottuk a médiatörvényt, voltak olyan optimista várakozások, hogy minőségjavulást fog hozni a kereskedelmi médiumokban. Hogy a hírműsoraik nem bűnügyi, baleseti és katasztrófahírekkel lesznek tele. Nem így lett.
Na, ennél ijesztőbb, a demokratikus berendezkedésre és a modern liberális demokráciára veszélyesebb három mondatot én még nem olvastam. Saját bevallásuk szerint azért vezettek be egy büntető különadót, mert nem tetszett a híradó. Ez egészen pontosan ugyanaz a mentalitás, gondolkodásmód és gyakorlat, mint amikor 1945 után a hatalomra került kommunistáknak esztétikailag nem tetszett a tenisz meg a golf, mert azok úri szórakozások, meg hülye nadrágot is kell hordani hozzájuk, ezért kicsinálták őket. Meg a budapesti kávéházi kultúra is kispolgári volt a szemükben, ezért bezárták a kávéházakat.
A világ Magyarországon kívüli országaiban az egyik legfontosabb poltikai választóvonal ott húzódik, hogy az egyik oldal abban hisz, hogy a politika feladata a társadalom mérnökekeiként beavatkozni a magánemberek és vállalkozások privát életébe, azon az alapon, hogy ők, mármint a politikusok, jobban tudják, hogy mi kell az embereknek, mint ők maguk. A másik oldal abban hisz, hogy az ilyen beavatkozásokat az elképzelhető minimumra kell szorítani. Az első csoportba tartozókat nevezzük kommunistáknak, szociáldemokratáknak, szocialistáknak, Amerikában liberálisoknak, vagyis baloldaliaknak. A másodikba tartozókat konzervatívnak/republikánusnak és Európában liberálisnak. Hát nálunk Magyarországon a jelek szerint ez is egészen másképpen van.
De az a tény, hogy egy kormány néhány tagjának nem teszik a bulvárhíradó, és ezért az egész médiapiacot meg a sajtószabadságot tönkrevágva, pár nap alatt durva büntetőadókat fogadtat el, messze túlmegy azon, hogy "a mentalitásuk virtigli komcsi". Ez ugyanis nem mentalitás, hanem maga az ízlésterrort alkalmazó pártállami gyakorlat. Ha egy esztétikai vélemény egyenesen fordítható át vállalkozások és magánemberek, illetve forintmilliárdok sorsát meghatározó törvénnyé, akkor az nem hasonlít a szocialista realizmust kikényszerító Révai József egykori gyakorlatára, hanem egyszerűen ugyanaz.
És ez borzasztó.
Annál borzasztóbb, hogy nem egy Németh rezsibiztos típusú erdei troll, hanem egy választékosan fogalmazó költő adja ehhez a nevét.
Az interjú további része nem kevésbé érdekes és ijesztő. L. Simom egyrészt – közvetlenül a fent elemzett szakaszt követően – azt is nyíltan megmondja, hogy a Jobbik nyomása is erős oka volt a törvény meghozatalának:
Az elmúlt négy évben rendszeresen revolverezett minket a Jobbik a kulturális és sajtóbizottság ülésein, hogy következmények nélkül lehet megszegni a médiatörvényt például a reklámok hangerejével. Visszatérő igény volt, hogy a mádiahatóság kezdjen valamit a reklámkérdéssel. Nem mondom, hogy a reklámadó ennek egyenes következménye, de egyes kérdések a kereskedelmi mádiumokkal kapcsolatban végig napirenden voltak.
Utána még durvább lesz a buli. Emberünk arról értekezik ugyanis, hogy a reklámadó azért nem veszélyezteti a sajtószabadságot, mert nem mondjuk a Magyar Narancsot sújtja, hanem a gagyi Győzikét és a gagyi Való Világot, márpedig a bulvár az nem a sajtószabadság körébe tartozik. Szerencsétlen L. Simon ezzel egyrészt elárulja azt – amit persze mindeki tud –, hogy ez a törvény a Győzikét és a Való Világot futtató RTL Klub megbüntetésére készült. Halló, László, hát éppen ezt akartad eltitkolni!
Másrészt az is kiderül, hogy L. Simon Lászlónak annyi halvány segédfogalma sincsen a sajtószabadságról, ami egy elvileg művelt, idegen szavakat és összetett mondatszerkezeteket használó íróembertől egyenesen megdöbbentő. Ezt mondja:
De a sajtószabadság végét vizionálni több, mint komikus. Ha holnap megszűnne az összes nagy kereskedelmi médium, hárommal kevesebb dél-afrikai vonatszerencsétlenségről és kettővel kevesebb repülőbalesetről szereznének tudomást a magyar tévénézők. A politikai véleményformálást nem ezek a médiumok végzik.
A sajtószabadság természetesen nem egyenlő azzal, hogy a "politikai véleményformáló" sajtó szabadon megjelenhet. A sajtószabadság körébe természetesen pont ugyanúgy beletartozik a Győzike végbéltetkójáról szóló beszámoló vagy Rogán Antal Fidesz frakcióvezető-Barátok közt-szereplő-Blikk-szobor-állító bármelyik húzása.
A sajtószabadság ugyanis – döbbenjen meg minden fideszes! – nem azt jelenti, hogy amit én értékesnek tartok, az szabadon megjelenhet.
Arról már nem is beszélve, hogy a büntetőadó a virtigli politikaformáló médiát ugyanúgy sújtja, hiszen a Hír TV-nek nincs is semmi más funkciója, mint a politikaformálás, és ők vastagon beleesnek a hatókörébe.
L. Simon az egész interjúban pont úgy beszél, mint a kereskedelmi tévék megadóztatása felett örvendező ostoba kommentelők. Jó, hogy nem mond be egy "XDXD, jól megérdemelték"-et. De annál mi lehet hideglelősebb, mint amikor kiderül, hogy itt fotelkormányzás folyik a monitor mögül, a gyakorikerdesek.hu színvonalán?