Mindjárt vége, Magyarország! (percről percre)

Jöjjön a nap második fele, a harmadik este 7-kor, urnazáráskor kezdődik, az első felét itt találjátok. Minden a Cinken, amit a 2014-es választásokról tudni kell, tartsatok velünk továbbra is!

Jöjjön a nap második fele, a harmadik este 7-kor, urnazáráskor kezdődik, az első felét itt találjátok. Minden a Cinken, amit a 2014-es választásokról tudni kell, tartsatok velünk továbbra is!

Advertisement

19:04

Ennek most vége, mert az urnák lezárultak. Az eredményeket, eredményvárókat ebben a posztban tudósítjuk.

Advertisement

18:57

Szily Laci:

Érdekes, hogy a Fidesz nem készül hatalmas fiesztára, a Bálnánál kicsi a színpad és a nézőtér is. Cserébe a Szabadságszobor fog látszani Orbán feje felett a tévéközvetítésben.

Advertisement

18:56

Klág riporter az LMP-től jelenti:

Nem történik semmi. Mátéval arról beszélgetünk, hogy mindjárt kimegyünk majd a sötét sajtószoba lyukából és elkezdünk politikusokkal szelfizni, de hiába néztük meg előre, hogy kik a fontos emberek az LMP-nél, egyet sem ismernénk fel. Egy telefonbeszélgetésből azt hallottuk, hogy Schiffer András még terepen van, úgyhogy őt nem biztos, hogy látni fogjuk. Na majd az Ankertben egy vodkaszóda mellett! Ez a sajtószoba egyébként szuper hangulatú, Mátéval beültünk az Inforádió és a Mandiner kolléganői közé. Kár, hogy ilyen sötét.

Advertisement

18:55

5 perc, és eldől minden, vége.

18:53

Szily László már átmotorozott a Jókai utcába.

Bréking: titkos, megbízható forrás megmutatta az autót, amelyikben az MSZP által bérelt mobilszínpad vár. Igen, jól érted, az MSZP úgy érzi, ebből még bármi is lehet. Ha bejön a meglepetés, pár perc alatt felállítják. Ebből kiderül, hogy átmotoroztam a Jókai utcába.

Advertisement

18:44

Sajtótörténeti pillanatok. Szily László és Ács Dániel a Fidesz eredményvárójánál, a Bálnánál nemrég látták az Index, az Origo és a HVG riportereit kivonulni az épületből. A Népszabadság tíz perccel később jött. A bojkott oka azt, hogy a 444-et, a Cinket, a Magyar Narancsot és a Hir24-et mondvacsinált indokokkal tiltották ki a Fidesz rendezvényéről.

Advertisement

18:36

Itt tudtuk meg biztosra, hogy igen, az Ankertben lesz egy buli nyolctól, ahol közéleti személyiségek és politikusok fognak gyűlni, ha jól hallottam, itt van Szél Bernadett, majd próbálom elkapni, höhöhö, szóval valamikor nyolc után majd mindenki innen át fog bumlizni az Ankerthez, addig is itt egy backdoor üzenet az LMP férfimosdójából.

Advertisement

Illustration for article titled Mindjárt vége, Magyarország! (percről percre)

18:24

Még fél óra, és kérem vigyázzanak, az urnák záródnak. Klág riporter és Petrány Máté fotós viszont már jelentkeznek is az LMP eredményváró bulijáról.

Egyelőre nincsen semmi, 20 kör van hátra a bahreini Forma-1-ből, van annyi pogácsa és gyümölcslé, hogy bele fogunk fulladni, az MTVA 2 kocsival érkezett a helyszínre, stabil a wifi, előljáróban annyit, hogy én pénteken beírtam a Google-ba, hogy "vannak jó csajok az LMP-ben?", és az első képtalálat Pokorni Zoltán volt.

Advertisement

Illustration for article titled Mindjárt vége, Magyarország! (percről percre)

18:18

Itt vannak a legújabb, egyben az urnazárás előtti utolsó részvételi adatok. 17:30-ig a választásra jogosultak 56,77%-a kelt föl a fotelből.

Advertisement

18:15

Orbán Viktor olyan kisimult arccal mosolyog a Facebookon, mintha már zsebében lenne a kétharmad.

Advertisement

Illustration for article titled Mindjárt vége, Magyarország! (percről percre)

18:08

Ács Dani a 444-től bejutott az oroszlán barlangjába, a Bálnába, ahol Kubatov Gábor és a bombakereső kutyák már az esti bulira készülnek.

Advertisement

Illustration for article titled Mindjárt vége, Magyarország! (percről percre)

17:59

Meghalt egy férfi egy szentendrei szavazókörben. 80 évesen a fiával és a feleségével ment szavazni, a fülkében rosszul lett és elájult. A mentősök fél órán át küzdöttek az életéért, de nem tudták megmenteni. Azt nem tudni, hogy az ikszet még sikerült -e behúznia.

Advertisement

17:50

A Magyar Narancs szerint nem biztos, hogy ma megtudunk mindent a választások eredményéről. Az átjelentkezettek és a külföldön szavazók szavazatainak feldolgozása nagyobb adminisztrációs terhet igényel, ezért pár kérdés eldöntetlen maradhat még egy ideig.

Advertisement

17:41

Ács Dani a Fidesz eredményváró bulijánál, a Bálna előtt van, ugyanis a Cinket és a 444-et nem engedik be a rendezvényre. A 444 szerint az évtized bulijára készülnek.

Advertisement

Illustration for article titled Mindjárt vége, Magyarország! (percről percre)

17:35

És azt már láttátok, hogy milyen kedvesen szavaz ez az úr a tanyán? Mozgóurnát vittek neki.

Advertisement

Illustration for article titled Mindjárt vége, Magyarország! (percről percre)

17:28

Mit sír a szája mindenkinek?!

Advertisement

17:23

Vannak olyan szavazókörök, ahol óriási sorok alakultak ki az átjelentkezők nagy száma miatt, akárcsak 2010-ben. Az Origo összeszedte azt a tízet, ahol csekély az esélye, hogy mindenki leszavazzon este 7 óráig.

Advertisement

Illustration for article titled Mindjárt vége, Magyarország! (percről percre)

17:11

4 évvel ezelőtt is elég nagy parák voltak az átjelentkezések miatt. Volt olyan szavazókör, ahol késő éjszakáig álltak a sorok, és emiatt az országos eredményeket sem hozták nyilvánosságra órákig. Az Index a végén megnézte, mi történt abban a három kerületben, ahol a legtöbb átjelentkező volt.

Advertisement

17:06

Albert jelenti:

Elhéveztem az Aquincumtól a Margit hídig. Semmi olyasmi nem történt közben, ami politikailag bármennyire is értelmezhető lenne. Illetve: a Római téren leszaggatták a fideszes Menczer Erzsébetet. Nekem nem fájt.

Advertisement

16:53

Vincze Miklós kollégánk már a Madách téren van, ahol az Együtt-PM eredményváró bulija hamarosan indul. Reggel Bajnai Gordonék lebontották a teret lezáró kordonokat, és elfoglalták az ott álló markológépet. Iszonyatosan jól néz ki.

Advertisement

Illustration for article titled Mindjárt vége, Magyarország! (percről percre)

16:49

A vakok és a gyengénlátók is szavaznak.

Illustration for article titled Mindjárt vége, Magyarország! (percről percre)

Advertisement

16:45

Fodor Gábor is ikszelt, de még hogy! Igazi joviális vezetőhöz méltóan mutatkozott be a delegáltaknak a Jeruzsálem utcai bölcsődében.

Advertisement

Illustration for article titled Mindjárt vége, Magyarország! (percről percre)

16:25

Az Együtt ezt posztolta 10 perccel ezelőtt. A Szent Szabadság adjon nekünk erőt az estéhez is, hamarosan én is indulok a 444-hez.

16:10

Gazda Albert főszerkesztőt még mindig sms-ekkel bombázza Vona Gábor:

A kormànyoldal és a baloldal mozgòsìtanak. Van, ahol szervezetten szàllìtjàk a cigàny szavazòkat. Ne hagyjuk magunkat! Menjünk el szavazni! Gyözzön a Jobbik!

Advertisement

15:53

A Bakáts téren egyre hosszabb a sor, de az emberek nyugodtan várakoznak. Ács Dani képe.

Advertisement

Illustration for article titled Mindjárt vége, Magyarország! (percről percre)

15:44

Láttátok már Panyi Szabolcs választási playlistjét? Én gyorsan átgörgettem, és meg kell mondanom, mestermunka, úgy ahogy van. Az elmúlt 4 év legnagyobb közéleti himnuszait foglalja keretbe az Összetartozás dalától kezdve a Jól alszik Viktor?-on át egészen a Nem tetszik a rendszerig. Hallgassátok!

Advertisement

15:37

Brékó, brékó, a részvételi arány 15 órakor 45,02%-on állt. 2010-ben ez 46,78% volt.

Advertisement

15:29

Hosszú sorok kígyóznak azoknál a budapesti szavazóköröknél, ahová a vidékről átjelentkezők lettek irányítva. A Vastagbőr bloggere, zero felvette a tömeget Zuglóban.

Advertisement

15:18

Induljon a délután! Bajnai szavazásra buzdított. Elégedetlen volt az eddigi részvételi aránnyal, azt mondta, hogy akkor lesz kormányváltás, ha többen mennek el, mint 2010-ben. Akkor ez már bűnbakkeresés?

Vélemény, hozzászólás?