Szegény Chavez, most, hogy halott, már Scheiring Gábor sem rajong érte

Illustration for article titled Szegény Chavez, most, hogy halott, már Scheiring Gábor sem rajong érte

Hiába a szinte korlátlan hatalom és a rajongók áradó szeretete, az igazi bajban derül ki, hogy kire számíthat az ember. És Hugo Chavez venezuelai wannabe diktátor most, hogy meghalt, politikailag is magára maradt. A jelek szerint elpártolt tőle legnagyobb magyar szövetségese, az orosz és az azeri diktátorral cimboráló Orbán Viktor egyetlen igazi alternatívája, Scheiring Gábor.

Advertisement

Az egykori LMP-frakció tagja mára legendássá vált blogbejegyzésben ünnepelte Hugo tavalyi elnökválasztási győzelmét, olyan szavakkal, amiket Kerényi Imre is mondhatott volna:

A társadalom döntő részét bevonta a politikába, az emberek az utcán olvasták és osztogatták egymásnak az új alkotmányt, a kihívói pedig puccsokkal és a gazdasági elit pénzének és médiájának bevetésével operáltak, míg hatalomra jutásakor a nép jelentős része pedig írni-olvasni is alig tudott.

Advertisement

Most bezzeg egy szava sem volt a blogján az Idol halálára. Ilyen hálátlanok a politikusok, izgatottan várjuk, hogy az európai értelemben vett ökopolitikus mikor tesz hitet Evo Morales vagy a kimdzsonguni kísérlet mellett.

Vélemény, hozzászólás?