Megnéztem Az útvesztő című filmet. Korábban nem is hallottam erről a történetről – mert persze könyvadaptáció –, és gagyi Éhezők viadala-koppintásnak gondoltam. Pozitívan csalódtam, de nem tudtam teljesen élvezni a mozit. Megakadályozta egy szemöldökpár.
Nem mennék bele nagyon megint, hogyan rímelnek a posztapokaliptikus fiatal felnőttekről szóló történetek a tizen-huszonévesek lelki problémáira, egy hete már megtettem. Az útvesztő – az eredeti címe csak kicsivel jobb, The Maze Runner – főszereplője Thomas, aki emlékek nélkül érkezik egy parkba, ahol néhány hasonló sorsú társával közösséget építenek, túlélnek, és persze bemennek a rejtélyes szörnyekkel teli, a ligetet körülvevő óriási labirintusba. Mert nyilván csak így lehet megszökni. Innentől spoilerek!
Az egész elsőre valami furcsa, beelesdézett szociológusok által kitalált, szadista kísérletnek tűnik – és ezzel a tippemmel nem is nagyon lőttem mellé szerintem. De hiába jutnak ki hőseink az útvesztőből, ha az utolsó jelenetben szinte ördögi kacajjal közli a főkutató, hogy akkor indulhat a kettes fázis! Ez a hölgy egyébként pár perccel korábban épp hullának tettette magát a gyerekek kedvéért, hogy elhitessen velük valami, a Nap által felégetett világról szóló, zombivírusos sztorit. Ez tényleg olyan nevetséges volt, amilyennek hangzik.
Persze jönnek majd a folytatások idővel, három rész lesz a könyvből is, de elég bosszantó, hogy igazából nem derül ki semmi, amit el is hihetnénk. Se a mutáns zombi-kiborg-pókokról – ilyenek is vannak benne –, se a labirintusról, se a múltjukról, se az állítólagos apokalipszisről. Szerintem sok embernek olyan csalódás lesz, mint a Lost, mindig újabb kérdések vannak, és soha nem tudunk meg semmit. Csak persze ez a Lostra nem volt teljesen igaz, de ez megint más kérdés.
Ennek ellenére legalább kaptunk egy jó színészekkel, cselekménnyel és akcióval ellátott filmet. Van üteme, van fejlődés, és sikerül a minimális szinten tartani a lelkizést. És a labirintus piszok jól néz ki. Annak is örülök, hogy első rész ide vagy oda, azért történnek dologok, a szereplők eljutnak A pontból B pontba, és nem csak ismerkedünk a helyzettel – bár ez inkább az eredeti író érdeme lehet.
A csapat utolsónak érkezett és egyetlen lány tagjával (Effy a Skinsből) kapcsolatban viszont két dolog merült fel. Egyrészt zavaróan nem ismerjük meg – nemcsak a múltját, a személyiségét sem, – sőt a szerepe is lényegtelen (eddig). Másrészt ha harminc, évek óta egy négyzetkilométeren élő, feszült fiú közé bedobnak egy lányt, annak csúnya vége lesz, vagy legalábbis óriási konfliktusforrás támad belőle. Itt nemcsak nem történik semmi ilyesmi, de mintha fel sem fognák, hogy egy nő is van köztük.
Szóval, a bosszantó butaságokat és a meg nem oldott rejtélyeket leszámítva egy korrekt akciófilm Az útvesztő, de egyszerűen nem tudok elmenni szó nélkül a szemöldök mellett. Hogy is tudnék, amikor film közben is csak ez töltötte ki az agyam, ahányszor a vászonra került.
Will Poulter játszotta az agresszív seggfej karaktert – egyébként jól –, és távol álljon tőlem hogy bárkit gúnyoljak a külseje miatt, de ez a szemöldökpár egyszerűen mágnesként vonzotta a figyelmem. Képtelen voltam nem azon agyalni, hogy itt valami ráncfelvarrás történhetett, vagy esetleg direkt van ilyen alakúra szedve. Tudjátok, kire emlékeztet?
Egyébként nem bírtam, direkt rágugliztam, hogy "will poulter eyebrows", és ő maga is megemlíti, hogy gyakran felismerik, mert olyan a szemöldöke, mint a sátáné.
Tényleg olyan.