Magyarország mostantól nem fogadja be a visszatoloncolt menekülteket

Nem a kerítésépítés a megfelelő válasz a menekültek megjelenésére

A világon még soha nem volt ilyen sok menekült, mint most – mondta a Cinknek Montserrat Feixas Vihé. Az ENSZ menekültügyi szervezetének közép-európai régiós képviselője eredetileg azért állt magyar újságírók elé, hogy az UNHCR jelentését ismertesse. De másról is kérdeztük.

Egymásra licitál menekültügyben Kósa és Rogán

Itt a megoldás a menekültügyre: 4 méter magas kerítés a szerb határra

Szijjártó Péter most jelentette be, hogy a kormány utasítást adott a belügyminiszternek a magyar–szerb határ fizikai lezárására.

Anyu, kimegyünk egy kicsit krikettezni!

A fenti mondat egyelőre elég ritka Magyarországon, de már nem elképzelhetetlen. A krikett már nem számít ugyanolyan érthetetlen angol hülyeségnek, mint a marmite, és a pakisztáni és afgán menekültekkel felturbózott válogatottunk is egyre jobb. Még akkor is, ha ma be kellett érniük néhány kezdő edzőpartnerrel – például

Na végre-valahára Imi Blues is megszólalt!

Hogy fogja hívni a Vona-kormány a menekülteket?

Menekültdráma zajlik a győri vasútállomáson

Elviszik a koszovóiakat a pályaudvarról