A kormány kitette a netre, mi pedig vizslaszemekkel olvastuk el a Legendás Levelet.
A kormány kitette a netre, mi pedig vizslaszemekkel olvastuk el a Legendás Levelet.
Kapásból vitrayznék egyet, a meccs tanulságait a második percben levonva:
A Legnagyobb Magyar Pénzügyi Csaló címének várományosa a helyzethez képest visszafogott és konstruktív levelet írt reménybeli megmentőjének. Bár az is igaz, hogy az ő helyzetében nem nagyon volt más lehetősége.
Hogy ki a hibás? Alapvetően mindenki más, úgy is, mint a Kulcsár-ügy, a politika úgy általában, és a 2008-as válság. Plusz – most tegyél föl egymillió forintot, igen nyertél – a SAJTÓ.
De – és ezt Tarsoly javára kell írni – legalább leírta feketén-fehéren, valamivel a fentiek után:
Felvállalva, hogy a kialakult helyzetért engem terhel a felelősség (…)
Mindeközben azért ügyesen próbálkozik azzal, hogy a Quaestor esetleges megmentését olyan állami lépésnek láttassa, ami egyenértékű azzal, ahogy a kormányok a pénzügyi válság kirobbanása után a bankokat szanálták:
Szintén ügyes retorikai húzás, ahogy a felelősséget végül felvállaló mondat zökkenő nélkül megy át a következőbe, amelyikben arra céloz, hogy Orbánnak is inkább érdeke kisegíteni a Quaestort, mint hangosan verni a dobot:
Épp emiatt feltűnő, hogy Tarsoly a levélben sehol sem próbál kacsintani Orbánnak, nincsen célozgatás az esetlegese kapcsolatukra, vagy ilyesmi. De a Szijjártó-haverságra sem, pedig arra máshonnan rengeteg a bizonyíték.
A csőd kérdésében Tarsoly az okos leányt igyekszik eljátszani Orbán Mátyással szemben.
Mindezek miatt a kötvénykibocsátó társaság csődöt kénytelen jelenteni annak érdekében, hogy a csődeljárásra rendelkezésre álló idő alatt meg lehessen kísérelni azok refinanszírozását
– írja 9-én. Aznap, amikor behazudta, de nem indította el az öncsődöt. De a "csődöt kénytelen jelenteni" megfogalmazásba formailag belefér, hogy valamikor később jelentsen csődöt, így végül is nem hazudott .
A megoldás, amit Tarsoly felvet, annyi, hogy az állam nyújtson kölcsönt a Quaestornak, ami ebből rögtön állampapírokat jegyezne. A kötvénytulajdonosokkal a csődeljárásban állapodnának meg, és állampapírokkal fizetnék ki őket.
A fedezetet pedig a Quaestor – Tarsoly szerint 300 milliárdot érő – ingatlanportfoliója, befektetései és befektetési tervei jelentenék. Ez itt az egyik nagyon gyenge pont, hiszen ha ezek pénzzé tehető vagyonelemek lennének, akkor az élethalálharcot vívó cég rég eladta volna őket. Nem tűnik egyszerűnek jó áron elpasszolni mondjuk egy ETO-stadiont. Még ha lenne házhoz szállítás, egy Orbán Viktor-szerű figurát talán meg is mozgatna. De a kongó ETO Park bevásárlóközpont vagy a befuccsolt csepeli gigaberuházás sem tűnik őrülten likvidnek.
Ami a stílust és a helyesírást illeti, ahhoz képest, hogy pénzügyi vállalkozó ír politikusnak, bonyolult pénzügyi-jogi témában, egész istenes a helyzet. Mondom, ahhoz képest, hiszen elő-előbukkanannak az érdekébenek és más, előterjesztésnyelvből származó rémségek. Tarsoly stábja – hiába foglalkoztak világ életükben pénzügyekkel – azt sem tudja helyesen leírni, hogy kötvénykibocsátás. Vagy hogy kötvénytulajdonos. De ne legyünk helyesírásnácik, és fogalmazzunk úgy: az Íratlan Prolisztenderdnek megfelelően ők a kötvény kibocsátás alakot preferálják. Érdekes jelenség, hogy ugyanazt néhol helyesen írják, majd két sorral lejjebb már nem. (Kulcsár-ügy, Buda-Cash helyzet).
A levelet – összehangban a korábbi információkkal – Tarsoly március 9-én írta meg, és 10-én iktatták a Miniszterelnökségen.