Azt mondják, azt argentin zseni nem vette észre szegény-szegény kisfiút. Magasan hordja az orrát vajon?! Viszont ma német–portugál meccs lesz, nagyon itt volt az ideje ennek is.
Szóval:
Németország–Portugália délután hattól. A németeket soha nem szerettem, egészen a négy évvel ezelőtti világbajnokságig, lényegében ők kezdtek először olyan őszinte, hajtós és kreatív futballt játszani, amilyet ezen az idei vb-n szinte mindenki próbál – megfigyeltétek, hogy alig van durvaság és fetrengés? –, mondjuk úgy, hogy ki több, ki kevesebb sikerrel. A portugálokat sem szerettem soha (bár 2004-ben legalább sajnáltam), viszont a Real Madridot bírom mostanában (egyetlen egy csapat sem volt a történelemben, amit jobban gyűlöltem volna, mint ezeket a galaktikus korszakukban), és nemcsak Cristiano Ronaldót, hanem a mindenki által rühellt Pepét is, aki egyszerűen más ember lett, mióta José Mourinho elhúzott a bánatba. Ezek után fogalmam sincs, hogy melyik válogatott góljainál lökdösöm majd a karjaimat a magasba, mindegy, menet közben kiderül.
Irán–Nigéria este kilenctől. Nem tudom, milyen most Nigéria, régen mindig durva volt és unalmas, úgyhogy akkor inkább Irán, amiről még kevésbé tudom, hogy milyen.
Egyesült Államok–Ghána éjféltől. Az amerikaiaknak a rettenetes balszerencsével – és a tökéletes Kahn miatt – elbukott 2002-es negyeddöntő óta járna valami elégtétel, vannak kétségeim azzal kapcsolatban, hogy ezt pont ezen a világbajnokságon vagy akár ma este fogják megkapni. Éppen kezd olyan érzésem lenni, hogy az afrikai csoda, amire harminc éve minden tornán vár az emberiség, az idén fog bekövetkezni. Közel sem biztos, hogy épp Ghána révén, de sose lehessen tudni.