Tejbegríz ismerkedik a kifutóval

Illustration for article titled Tejbegríz ismerkedik a kifutóval

Az a lapátfülű kis cukiság Tejbegríz. Január 23-án született, de az időjárás miatt az állatkerti gondozói nem engedték ki a kifutóra. Egészen eddig.

Advertisement

Azért hívják Tejbegríznek, mert a vadbivaly borjakat az állatkertben szokás valami konyhai termékről elnevezni, a legutóbb születettet például Zsemlegombócnak hívják.

Az állatkert szerint ezt kell tudni a vörös vadbivalyokról:

Az afrikai vörös vadbivaly (Syncerus caffer nanus) voltaképpen azonos fajba tartozik a vadászírók leírásai nyomán a hazai közönség számára is ismeretes kafferbivallyal. Termete valamivel kisebb ugyan, ám ennél sokkal lényegesebb különbség, hogy a színe nem fekete, hanem vöröses, és nem annyira a nyílt szavannákat, mint inkább az erdős területeket részesíti előnyben. Ezért aztán vörös kafferbivalynak, vagy afrikai erdei bivalynak is szokták nevezni. Az Afrika középső területein élő vörös vadbivalyokat a világ alig két tucat állatkertjében mutatják csak be, és még ennél kevesebb azon kertek száma, ahol rendszeresen szaporodnak is. A Fővárosi Állat- és Növénykertben 2008 óta tartanak ilyen állatokat.

Advertisement

Itt van még egy szuper fotó:

Illustration for article titled Tejbegríz ismerkedik a kifutóval

Advertisement

Képek: Bagosi Zoltán

Vélemény, hozzászólás?