Elolvastam vele egy kiváló nagyinterjút, inkább volt elpocsékolt idő, mint nem, de kicsit azért megérintett, és most ellentmondásos érzések kavarognak bennem. Szerintem nincs magányosabb ember a mai magyar politikában, mint a liberálisok fővezére.
Mondjuk az igaz, hogy van egy csomó ember ebben az országban, akinek sem kamupártja, sem képviselői mandátuma és fizetése, sem befolyásos barátja nincs, másfelől viszont annyi utálkozó-gyűlölködő ellenségük sincs, mint ennek a szerencsétlen Fodornak.
Én már attól szomorú leszek, ha beszól az olvasó, hogy túl sok a hoki a Cinken, gondoljatok bele, ő mit érezhet, amikor jobbról, balról és mindenhonnan ízekre szedik, és az Index például egészen konkrétan és végérvényesen ostoba majmot csinál belőle?
Ráadásul honnan indult. Gondolom, már el sem hiszitek, hogy Orbán Viktor mellett ő volt a magyar rendszerváltás másik legtehetségesebb fiatal politikusa. Mi lett az egyikből, mi a másikból?
Végig lehet evickélni egy ilyen pályaívet ép ésszel? Ugye, hogy nem menne nektek? Neki viszont sikerült! Sőt: a politikai senkiföldjéről vissza tudott keveredni a parlamentbe (nem lenne hülyeség tudni, hogyan, mármint, hogy kinek a pénze rakatta fel a kormányváltó lista befutó helyére, ha van tippetek, mondjátok), nem nagyon jut eszembe más, aki szintén meg bírta csinálni ezt. Dávid Ibolya megcsinálta? Torgyán József? Kuncze Gábor? Giczy György? Senki sem csinálta meg. Még G. Nagyné Maczó Ágnes és Szili Katalin sem.
Ami teljesítmény, az teljesítmény. Azt meg kell süvegelni.
Úgyhogy ti csak ne utáljátok ilyen engesztelhetetlenül szegény Fodor Gábort. Inkább tiszteljétek és becsüljétek őt.
A velünk élő történelem ennyit minimum megérdemel. Előre is köszönöm a liberális gondolat nevében.
Fotó: Beliczay László/MTI