Kategóriák
konc

Üdvözülés dugással?

Kicsit el vagyok bizonytalanodva, ezért nem is tudom hol kezdjem. Elég lenne a cikk alján lévő képet önmagában kiposztolnom, mert nekem az is elég erős. De ha már véleményblog vagyunk, akkor hadd fűzzek hozzá egy két gondolatot. Messziről kezdem (szokás szerint).

Illustration for article titled Üdvözülés dugással?

Advertisement

Nem titok a barátaim körében, hogy az egyik kedvenc filmem az Alan Parker rendezte Promenád a gyönyörbe. A film megtestesít mindent, amit szeretek a filmekben. Nagyszerű színészi játék, remek történet, izgalmas cselekmény, és rengeteg vidámság. Szinte bármikor meg tudnám nézni újra és újra. Bár jómagam is azok közé sorolom, akik tudatosan próbálnak étkezni, ez a film remek görbe tükröt tart eléjük is, de leginkább azok elé, akik hajlamosak az ezotéria bugyraiba elmerülni, és ott fürdőzni.

Na de miért is emlegetem a filmet, holott, elsősorban nem arról akarok írni? Sokszor érzem azt, hogy az életünk tele van groteszk fordulatokkal, és nem tudom eldönteni, hogy a valóságot látom, vagy csak nem értem meg, hogy valaki épp viccelni akar. Néha valóban nehéz különbséget tenni eközött a két dolog között. “Fejemet fogva” szoktam görgetni a Facebook dashemet, miközben látom ismerőseim ámokfutását (trollkodását) mások falán vagy teljesen bizarr csoportokban. A legutóbbi ilyen szösszenet mellett nem tudok továbbállni egy vállrándítással. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy valaki valóban képes egy olyan vállalkozás üzemeltetni a XXI. században is, amiről leginkább az említett filmbéli Dr. Spitzvogel munkássága jut eszembe. Azok kedvéért, akik nem látták MÉG a filmet, a doktor egy speciális “jódli klitorisz masszázzsal” tette a nők életét még egészségesebbé. De nem akarok pálcát törni az úriember felett, anélkül, hogy ismerném, vagy legalább erről az előadásról mélyebb ismereteim lennének. Apropó, erről az előadásról van szó:

A szexuális élet javítása újjászületési folyamattal

A születési folyamat során főleg a szülőcsatornán való áthaladás az, ami a szexuális életünkre hatással van.

Ez a foglalkozás annyiban lesz különlegesebb az eddigieknél, hogy a témával kapcsolatos információk után két különböző vezetett meditáció lesz, mindkettő a szexuális élet javítását, a vágyak megélését, elfogadását és a blokkok feloldását szolgálja.

Advertisement

Szóval ha az úriember ezekkel az előadásokkal nem lesz sikeres, úgyis pályát fog váltani. Ha pedig sikeres lesz, előbb-utóbb minden kedves hölgyolvasónk felkeresi majd. 🙂

Na de nem feszítem tovább a várakozás húrját, álljon itt az a beszélgetés, ami kiverte nálam a biztosítékot, és azóta sem tudom eldönteni, hogy ez irónia, vagy valóság. Remélem előbbi. Szerintetek?

Advertisement

Illustration for article titled Üdvözülés dugással?

Vélemény, hozzászólás?