Új Nagycirkusz épülhet a Ligetben vagy a környékén

A Cink infói szerint a Liget projekt sorsáról döntő júniusi kormányülésen erről is szó lesz.

Illustration for article titled Új Nagycirkusz épülhet a Ligetben vagy a környékén

A Cink infói szerint a Liget projekt sorsáról döntő júniusi kormányülésen erről is szó lesz.

Advertisement

Értesülésünk szerint több lehetőség kerül a kormány elé, például a jelenlegi cirkuszépület felújítása is. Most még természetesen nem lehet előrejelezni, melyik megoldást fogadják el, de megvan az esélye, hogy a sikeres és népszerű Állatkert a Vidámpark után a Nagycirkusz telkét is megkapja – amiért évek óta lobbiztak –, a cirkusznak pedig új épületet emelnek.

Ha utóbbi megoldás mellett döntenek, az új cirkuszt a hagyományok és a praktikum miatt is a Ligetben vagy közvetlen környékén képzelik el. Magában a parkban nem nagyon lenne hely erre, a legvalószínűbb lehetőség, hogy a Nagycirkusznak a Hungária körút mentén, az autópálya-bevezető nagy kereszteződése mellett van egy elég nagy méretű telke, amin egy gyakorló cirkuszépület áll jelenleg, és a cirkuszt ide építenék.

Vélemény, hozzászólás?