Újabb tüntetőt próbált meg levadászni a Hír Tv, ráadásul a munkahelyén

Nagy Emília tanárnő november 17-én bírálta a kormány oktatáspolitikáját a Kossuth téren, most az iskolájába mentek be hozzá egy állítólagos csalási ügy miatt.

Advertisement

A tüntetések újabb szónokát vadászta le az újabban a kormányellenes demonstrációk vezéralakjainak bűneire specializálódó Hír Tv. Ezúttal egy középiskolai tanárnőt, Nagy Emíliát találták meg, aki maga értesítette a nyilvánosságot az esetről (itt részletesen is olvasható, mi történt.)

Eszerint a tévések már múlt pénteken keresték az iskolát, mert ellenőrizni akarták a Nagyról szerzett információjukat, de akkor az igazgatót nem találták bent, majd kedden személyesen is megjelentek a gimnáziumban.

Advertisement

A stábot forgatási engedély hiányában nem engedték be, de a Hír Tv riportere, Juhász Annamária mégis bejutott, és a tanárnőt az ott jelenlévő tucatnyi gyerek jelenlétében kérdezte meg, hogy készíthet-e riportot vele. Nagy elzárkózott a nyilatkozat elől.

Végül a stáb távozása után jött meg a Hír Tv hivatalos interjúkérelme a KLIK sajtóosztályához. A tévénél úgy tudják, Nagy ellen vádat emeltek egy csalási ügyben. A tanárnő azonban semmilyen vádemelésről nem tud. Itt tartunk most.

Advertisement

Korábban a Hír Tv Várady Zsolt, Gulyás Balázs és Nemes Balázs aktivistákat szembesítette múltbeli ügyekkel, ezek közt egészen nevetségesek is voltak.

Vélemény, hozzászólás?