Nemcsak az, ami azóta történt, hanem az is, ami ezután történhet. Erre az újraolvasásra a múltkori centrális erőteres szövegem alatti kommentek sarkalltak, és mi tagadás, megérte. Ha ti is szeretnétek sejteni, mit miért csinál a Miniszterelnök Úr, kövessétek a példámat!
Nemcsak az, ami azóta történt, hanem az is, ami ezután történhet. Erre az újraolvasásra a múltkori centrális erőteres szövegem alatti kommentek sarkalltak, és mi tagadás, megérte. Ha ti is szeretnétek sejteni, mit miért csinál a Miniszterelnök Úr, kövessétek a példámat!
Ez a híres – az idei tusnádfürdőinél is híresebb – beszéd 2009 szeptemberében hangzott el a Fidesz és a szellemi-kulturális holdudvar szokásos kötcsei randevúján, és bár látszólag a kultúrával foglalkozott, politikai alapvetés lett belőle. Majdnem fél évvel később, 2010 februárjában megjelent a szerkesztett változat a Nagyításban, és utána annyi publicista írt róla kommentárt, hogy Dunát lehetett volna rekeszteni a betűikkel. A legnagyobb felháborodást a duális politikai rendszer felborulására és a centrális erőtér kialakulására vonatkozó tételek váltották ki – ami végül úgy vált valósággá az elmúlt években, mint a pinty. A szöveg címe egyébként ez volt: Megőrizni a létezés magyar minőségét.
És hogy mi az a minden, ami benne volt? Orbán Viktor a maga egész valójában. Miszerint:
- a létezésnek van egy sajátos magyar minősége, másképpen értjük a világot, mint mások, és ezt meg kell őrizni, Magyarországnak magyar országnak kell maradnia
- nem működnek a hagyományos elitdefiníciók, a gazdasági elitre nem nézünk fel, a kulturális elittől nem várjuk az emberi értékesség kritériumainak meghatározását
- a neoliberális elit által kínált minták és értékek kudarcba vezették Magyarországot, sikertelenséget hoztak a gazdaságban és a közéletben, a baloldaliság megbukott
- a két gondolatnak, amire a baloldal a maga szellemi identitását építette, vége: az individuum és a közösség közötti viszonyrendszer előbbi irányába billent, a tudományos kapitalizmusba és a piac mindenhatóságába vetett hitnek lőttek
- egy hatalompolitikai rendszert három dologgal kell etetni, hogy újratermelődjön: pénzzel, ideológiával és szavazattal, a baloldal hatalompolitikai rendszere nem volt többé finanszírozható
- az a kérdés, hogy kurzusváltás esetén az új kormányzat és az új elit sikeressé teszi-e Magyarországot, tevékenységét ennek alapján fogják megítélni
Ez meg egy fontos idézet:
Megszűnni látszik a rendszer dualitása, s egy centrális politikai erőtér van kialakulóban, ami egyrészt a jobboldali konjunktúrának, másrészt a mi megerősödésünknek köszönhető. Hogy így néz-e majd ki ez a politikai erőtér a választásokat követően is, azt nem tudom, csak szeretném, ha így nézne ki.
Ez egy még fontosabb:
Amit látunk tehát, az nem csupán egy kormányzat leszereplése, hanem egy korszak vége is egyben. Máshonnan nézve pedig egy új kezdet lehetősége. Egy nagy lehetőségé, amely egyben óriási kockázat is.
Tudom ám, hogy sokan úgy tartjátok, a politika nem gondolkodás meg stratégia, hanem szimplán-hétköznapian arról szól csak, hogy ki tud többet lopni, ki van ehhez helyzetben. Én ezzel nem értek egyet. Vagyis ha így is van, az akkor is tiszta sor, hogy a helyzetben levéshez-maradáshoz sokat kell dolgozni, és hogy semmi nem adódik magától. Ezt ismerte fel Orbán Viktor először az 1994-es, majd még inkább a 2002-es bukása után. Először arra jött rá, hogy az SZDSZ és az MSZP szövetsége után nincs keresnivalója a baloldalon, mert ott hosszú időre leosztották a lapokat, miközben a jobboldal szinte teljesen kiürült, szabad a pálya, ott viszont lehet építkezni. Másodszor arra, hogy Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és az öregedő MSZP kudarcai olyan súlyosak, hogy tényleg van az esély a kétpártrendszer felrúgására.
Ha innen nézzük, Orbán Viktor nem lehetett volna szelídebb és barátságosabb az elmúlt években annál, mint amilyen volt – ellenfeleivel és barátaival szemben egyaránt –, és ez a képlet az elkövetkezendőkben sem fog megváltozni. Eddig úgy tudtuk – kötcsei alapvetések ide vagy oda, a vonatkozó nyugati példák alapján most sincs okunk másképpen tudni –, hogy a demokratikus politika természetes állapota a dualitás. Oké, hogy billen a rendszer itt-ott, váratlanul erősnek tűnhetnek szélsőségek, de alapjában véve konzervatívok vannak az egyik, liberálisok/szocialisták/demokraták a másik oldalon. Amennyiben ez igaz, a centrális erőtér csak erőszakkal tartható fenn. Nem fizikaival – olyasfajta diktatúra bevezetésétől nem vagyok hajlandó tartani –, csak politikaival.
Egyszerűen meg kell teremteni azokat az intézményeket, azt az elitet, azokat a forrásokat, amelyek hosszú távon finanszírozhatóvá teszik a rendszert.
Igen: nemcsak pénzzel, hanem ideológiával és szavazattal is.
Ezekből az is következik, hogy semmi sem maradhat ugyanúgy, ebben a szisztémában egyszerűen mindent meg kell változtatni, és ennek a változásnak folyamatosnak kell lennie. Ha ez is stimmel, akkor tényleg nagyon komoly nekibuzdulásokra számíthatunk az önkormányzati választások után. Vagyis akkor nagyon jó helyen kapirgált cikkében a hvg.hu, ami szerint Orbán Viktor annyira szeretne már belevágni a dolgok közepébe, hogy alig bír magával. Tűkön ül.
Hosszú választásmentes időszak jön, három év alatt sok mindent végig lehet vinni, és ezt Orbán már csak azért is meg fogja próbálni, mert tudja, hogy a baloldal azért fogyott el, mert a maga nyolc éve alatt nem próbálta meg. Ez pedig egy nagyon fontos tanulság.
[Varga György/MTI fotója nem a 2009-es, hanem az idei kötcsei találkozón készült]