Váratlanul jól sikerült a Fidesz és Falus Hétfői Humorfesztiválja

Ki a nagyobb Humor Harold? A kormány + rendőrség, vagy Falus Ferenc? A két, szinte legyűrhetetlen erő váratlanul csapott össze hétfőn, hogy eldöntse, ki a Vicckirály. Egyelőre azért a kormány áll nyerésre, de Ferenc helyzete sem reménytelen.

Advertisement

Vicces hangulatban kezdte a kormány az iskolaévet. Akkora rendőrségi felvonulást rendeztek az Ökotárs Alapítvány székhelyén és a nyomozók olyan vérfagyasztó külsőségek közepette rohanták le a civil szervezetet, a telefonálást is megtiltva a munkatársaknak, mintha valami veszélyes maffiaközpontot számoltak volna föl.

Advertisement

"Egy poén nem poén" alapon ezután azzal indokolták a házkutatást, hogy az Ökotárs Alapítvány állítólag illegális kölcsönöket nyújtott más civil szervezeteknek, és ők emiatt nyomoznak. Rendőr-jogász keveréknyelven ez így szólt:

a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés bűntett, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

Advertisement

De ez csak vicc volt igazából, hiszen mint az az Átlátszó által publikált, itt végiglapozható rendőrségi jegyzőkönyvől kiderül, a kutatás igazi célja az volt, hogy összeszedjék annak a Novég Alapból támogatott 13 civil szervezetnek a szerződéseit, amiket korábban maga a Miniszterelnökség szedett listába a 444 kérésére. Ez az a 13 szervezet, ami bevallottan idegesíti a kormányt, miattuk cseszegetik a Norvég Alapot, mert ők ezeknek a balosoknak nem adnának pénzt. És ha ők nem adnának, akkor más se adjon nekik, a norvégok főleg ne. Ennél nem több a 13-ak bűne, de ez éppen elég.

Advertisement

Hogy világos legyen: az engedély nélküli hitelnyújtási ügy, amivel az ORFK az Indexnek a házkutatásokat indokolta, és a norvég alapból támogatott 13-ak ügye teljesen más ügy. Az Ökotárs ugyan mindkettőben érintett, de teljesen eltérő szerepben. A kölcsönügyben az alapítvány saját tőkéjéből adott áthidaló hiteleket 17 civil szervezetnek, amik nem azonosak a 13-akkal. Utóbbi ügyben az Ökotárs senkinek sem adott pénzt, ők csak elbírálták hogy kinek jusson a norvég támogatásból.

Szóval a tréfás kedvű kormány egy olyan ügyben ami egy felügyeleti felszólítással és pár alapítványi vezető meghallgatásával megoldható lett volna, megfélemlítő rendőrségi felvonulást tartott, ahol az akció bevallott témájába egyáltalán nem vágó iratokat foglalt le, ráadásul olyanokat, amiket az alapítvány állítása szerint bármikot átadott volna ha kérik, de nem kérték. Az alapítvány vezetőjét meg rendőrautóba ültetve vitték haza, hogy átadja a lapotopját.

Advertisement

Ha jól értem, itt az a poén, hogy a kormány úgy tesz, mintha 1981-ben lennénk, és a pártállami rendőrség a párt utasítására vegzálná az imperialisták hazai ügynökeit, hogy jól beszarasson mindenkit.

Advertisement

Vicces, hogy ez a hétfői akció tényleg úgy néz ki, mintha a Fidesz az MSZMP-nek képzelné magát, de az igazi poén az, hogy 2014 van, és ma már ilyet egyszerűen képtelenség megcsinálni, így ettől senki sem fog beijedni. Ami ugye az egész parádé célja lett volna.

Arról pedig, hogy a Hétfői Humorfesztiválon ne csak fideszes poénok durrogjanak, a baloldal új nagy stand up komikusa, Falus Ferenc gondoskodott. Ha jól rekonstruálom az eseményeket, a házkutatások miatt kialakult spontán tüntetésre érkező Falussal szóba elegyedett a hvg.hu tudósítója. Megkérdezte hogy miért jött ide a tüntetésre a főpolgármester-jelölt, mire Falus olyasmit válaszolt, hogy nem is a tüntetésre jött, hanem éppen fagyizni volt errefelé. És nem értette, minek van ennyi rendőr. Miután nagy volt a felhördülés meg a kacagás, sőt a rendszerváltó hangulatba került Plankó Gergő a 444-en emiatt "Most volt elég a bohóckodásból!" című, Charles Bronson-díjas cikkében lemondásra szólította föl Falust, a politikus közleményt adott ki, ezt:

Ma kora este ott voltam az Ökotárs Alapítvány irodája előtt. Tudatosan mentem oda, hogy kifejezzem a szolidaritásom és hogy elmondjam, ha főpolgármesternek választanak én a civil szervezeteket támogatni, nem zaklatni fogom.

Több, a helyszínről tudósító újságírónak nyilatkoztam és fejeztem ki felháborodásomat a civilek ellen folyó kormányzati hadjárat miatt. A hvg.hu újságírója is nyilvánvalóan láthatta, hogy nem az unokáival fagyizó nagypapaként (az unokáim nem is voltak jelen) voltam ott, rólam szóló beszámolója mégis ezt a hamis képet sugallja.

Falus Ferenc

főpolgármester-jelölt

Budapest, 2014. szeptember 8.

Azon már fenn se akadjunk hahotázás közben, hogy a hvg.hu szót sem ejtett semmiféle unokáról, az unokákat a lángoló Plankó álmodta fele a jelenetbe a 444 dörgedelmes cikkében.

Advertisement

Kuncogva vegyük észre viszont, hogy Falus azt egyáltalán nem tagadja, hogy azt mondta volna, amit a hvg.hu írt, vagyis hogy csak fagyizni volt errefelé. A közlemény elég zavaros, de az Együtt sajtófőnöke az este aztán lekommunikálta, hogy Falus mit is akart mondani a közleményben. Hát azt akarta mondani, hogy csak viccelt. Vagyis a tüntetésen tényleg azt mondta, amit a Hvg leírt, és amin ő felháborodott, csakhogy ironikusan, légidézőjelek között mondta. Amit a hvg-s tudósítónak észre kellett volna vennie. Bár, mint kiderült, Falus amúgy tényleg arra fagyizott. A hvg.hu erre bocsánatot kért. De csak ironikusan!

Advertisement

Hát ennyi humorgránát durrant el egyetlen, kellemesen meleg, de amúgy nem sokat ígérő szeptember eleji hétfőn. Sas József légy velem, mi jön itt még az ősszel!

Update:

Hihetetlen, de ennek a Humorfesztiválnak mintha sosem lenne vége! A posztban pár sorral ezelőtt azt írtam, hogy a hvg.hu nem is emlegette Falus unokáit, azok először Plankó 444-es cikkében szerepelnek. De ez nem igaz, tévedtem. Méghozzá egy hatalmas poén miatt!

Advertisement

Úgy derült ki a dolog, hogy Inkei Bence, az Ökotárs-házkutatásról szóló délutáni posztunk szerzője írt most nekem, hogy a hvg bizony emlegette az unokákat a pp-jében, méghozzá így:

"Falus nem a tüntetésre ment, hanem éppen fagyizni volt az unokáival. Nem értette, minek van ennyi rendőr."

Advertisement

Amit Inkei ebben a formában másolt be a mi délutáni posztunkba. Még screenshotja is van róla:

Illustration for article titled Váratlanul jól sikerült a Fidesz és Falus Hétfői Humorfesztiválja

Advertisement

Csakhogy amikor én az imént, vagyis már éjjel a későbbi posztomat írtam, a hvg.hu forrásnak használt pp-jében, a javítás jelzése nélkül ez a szöveg szerepelt:

Illustration for article titled Váratlanul jól sikerült a Fidesz és Falus Hétfői Humorfesztiválja

Advertisement

Vagyis a hvg.hu-s viccmesterek beleírtak valamit az eredeti tudósításukba, amit Falus eszerint tényleg nem mondott, majd, amikor szembesítették őket ezzel, az utólagos javítás jelzése nélkül kisunnyantották a szövegből azt, hogy az "unokáival".

Most már tényleg nem tudom, ki itt a legviccesebb!

Vélemény, hozzászólás?