Vasárnap Vida Ildikó lemondásáért tüntetnek majd

Illustration for article titled Vasárnap Vida Ildikó lemondásáért tüntetnek majd

Fel is merül két kérdés: 1. A helyén lesz-e még addigra a NAV-elnök? 2. Mi lesz a többi tervezett tüntetéssel?

Advertisement

A vasárnapra meghirdetett tüntetésnek még nincs pontos helye és ideje, csak azt lehet tudni, hogy a Facebook-esemény címe az, hogy Mondjon le Vida Ildikó és a kitiltott NAV-vezetés!, a szervező pedig a tavaly novemberben indult 1000 milliárdan a tisztességes adózásért kezdeményezés, amely Horváth András színre lépése után alakult.

Mint arra biztos sokan emlékeztek, több tüntetés is lesz még novemberben, melyek még az azóta visszavont netadó ellen szerveződtek. Most szombaton lesz egy 18 órakor a József nádor téren (Tüntetés az Internet adó bevezetése és a Jogtalanságok ellen!), ezen eddig 1800-an jelezték részvételüket, a szervező pedig a helyesírással némiképp hadilábon álló Több millióan az Internet Adó és a Jogtalanságok ellen kezdeményezés.

Advertisement

November 17-én pedig lesz egyszer 18 órakor a József nádor téren egy Tüntetés az internetadó ellen, erre 33 ezren jelentkeztek, a szervező a Százezren az internetadó ellen csoport, de aznapra lesz még A közfelháborodás napja is este 8-tól a Kossuth téren (7500 résztvevő, a szervező: Nem Némulunk El), a leírás szerint az előbbi a hivatalos esemény.

Vélemény, hozzászólás?