Az Országgyűlés elnöke már régen el szerette volna takaríttatni az Országház elől az Ország Gyűlése Mozgalom sátrait, és az álma napokon belül beteljesülhet. A Magyar Hírlap írása szerint a Fővárosi Törvényszék úgy döntött, Szabó Tuareg Gáborék már éppen eleget sátoroztak.
A rendőrség és az OGYM folyamatosan viaskodott ebben az ügyben. Eddig az ment, hogy Szabóék rendre megkérték a területfoglalási engedélyt, a rendőrség ezt rendre elutasította, a bíróság viszont rendre a kérelmezőknek adott igazat. Egészen mostanáig, amikor is a május 1-jétől június 30-áig terjedő időszakra vonatkozó jogvitában a cikk szerint ez lett:
A bíróság most igazat adott a rendőrségnek, amely helytállóan értékelte, hogy a véleménynyilvánítás már elegendő, ésszerű kereteket kapott azzal, hogy azt hónapokon keresztül szabadon gyakorolhatták. A bíróság megállapította, hogy a kérelmező és társai nincsenek elzárva a politikai véleményük egyéb keretek közötti kinyilvánításától. Összességében a végzés szerint a gyülekezési jog védelme a jelen esetben sokkal gyengébb, mint a klasszikus politikai véleménynyilvánítást szolgáló gyülekezéseknél.
Úgyhogy április 30-áról május 1-jére virradóra sátorbontásnak kell következnie. Szabóék tavaly augusztus 8-án költöztek ki, azzal, hogy ott maradnak, amíg Orbán Viktor nem megy.