A donyecki reptér mint az őrült kelet-ukrajnai háború szimbóleuma

A két és fél évvel ezelőtti (!) futball-Eb alkalmából építették újjá. Hipermodern volt, akár a stadionok. Egy szép darab nyugatiság a keleti végeken. Amikor egy bő éve a Wizz Air bejelentette, hogy Donyeckbe is repít majd gépeket, el is kezdtem készülni, hogy megyek.

Akkor még megvolt a KHL-es Donbassz Donyeck, adta volna magát egy fasza meccs, ráadásul jó néhány egykori barátom is élt a városban. Klassz arcok voltak, Fjodorov is, Csisztokletov és Vegyenyejev is. Velük szűk harminc éve nem beszéltem ugyan, de tényleg eszembe jutott, hogy egyiket-másikat akár meg is találhatnám az internet korszerű eszközei segítségével.

A kétterminálos Szergej Prokofjev repülőtér egyik épületére 2014. április 17-én tűzték ki először a zászlójukat a Donyecki Népi Köztársaság egyenruhásai. Harcok még egy darabig nem voltak, az első lövések május 26-án hajnalban dördültek el, még aznap meghaltak az első lázadók és katonák. A reptér attól a naptól kezdve nem fogad és nem indít gépeket.

Május 26. óta folyamatos a küzdelem a stratégiai fontosságúnak tartott objektumért. Lőtték mindennel, amivel csak lehetett, a nehéztüzérséget is beleértve. Ostrom ostromot, győzelmi jelentés győzelmi jelentést követett. Mindkét oldalról, természetesen. Már úgy értve, hogy mind a felkelők, mind a hadsereg sokkal több sikerről számolt be az elmúlt időkben, mint amennyit praktikusan és fizikailag arathattak volna.

A kettes számú csodaterminál amúgy is romos teteje néhány napja omlott be végleg, több tucat katonát temetve maga alá. A repülőtér ma teljes egészében a lázadók ellenőrzése alá került. Még nem is olyan régen úgy nézett ki, mint a nyitóképen. Az alábbi fotó ma készült. A fentebb beillesztett videó még január 16-án, akkor már jórészt birtokon belül voltak a lázadók.

Hát lehet, hogy egyszer tényleg elmegyek Donyeckbe. De nem ma. Meg nem is holnap.