A nap olvasnivalója: portré a zokogva Frank Sinatrát éneklő R. Kamillóról

Illustration for article titled A nap olvasnivalója: portré a zokogva Frank Sinatrát éneklő R. Kamillóról

Lehet, hogy csak a nap volt lassú, vagy csak az aktuálpolitika volt annyira érdektelen ma, hogy az egyik legismertebb budapesti striciről készült cikk a Heteknél olyan hatást váltott ki belőlem, mint amikor kiskoromban először láttam a Maksa-hiradót. R. Kamillóról biztos százezer sztori terjeng és ebből jó, ha tíz igaz, viszont még ha ez az arány erre a cikkre is igaz, akkor "Budapest madámja" így is az alvilág egyik legszórakoztatóbb figurája lehetett. Persze hogy mi igaz, azt nehéz megmondani, a Hetek az állítólagos ismerőseivel és volt kollégáival készített interjúkat, de még keresztnevet sem mertek bevállalni. A főszerkesztőnk már egyszer megírta, milyen volt egy kuplerájjal egy házban lakni, most végre megírta valaki, milyen volt egynek a főnökével egy levegőt szívni.

Advertisement

R. kollégái szerint hírhedt rendőrségi besúgó volt, az üzenetrögzítőjén sokáig ez volt a szöveg:

 „Halló, itt R. Kamilló, a sípszó után dobjál fel valakit.”

Haverjai szerint leginkább olyan faszi volt, akin csak röhögni lehetett:

Biztos, hogy nem volt százas – mesélik haverjai, akik a Muppet Show Topi macijához hasonlítják orgánumát, és visszaigazolják azt az előszeretettel hangoztatott állítását, miszerint „diliflepnije” van.

Advertisement

Kamilló úgy tudott bulizni, ahogy egy magyar ember csak szeretne:

Tény, hogy ha bewhiskyzett (sosem drogozott), akkor Frank Sinatra Feelings című dalára ordítva zokogott, nyálát folyatva énekelt, és olykor ruháit ledobálva magáról, anyaszűlt meztelenül elszaladt.

Advertisement

Kifejezetten értett az ajándékozáshoz is:

Volt, hogy megcsalt barátjának küldött agancsot, egy másiknak Zaporozsecet oldalára festett felirattal, harmadiknak pedig gyásztáviratot a címzett halálhírével.

Advertisement

Ezt a legendát állítólag saját maga terjesztette:

…úgy töltötte fel lányokkal a frissen alapított „szolgáltatóházakat”, hogy leszólítgatta az Újpesti cérnagyárból haza- igyekvő nőket, és megkérdezte tőlük, hogy nem akarnak-e k*…-k lenni.

Advertisement

A külsőségekre nagyon ügyelt:

…Sóher, illetve szex-006 volt a rendszáma.

 A Cink szerkesztősége fejenként legalább egy karját adná, hogy megtudja, mi lehetett abban a táskában:

Szemtanúk szerint olyan segédeszközökkel teli orvosi táskával ment be alkalmazottait „megedzeni”, amelyek akkoriban még szinte ismeretlenek voltak Magyarországon.

Advertisement

És így tovább. Érdemes a teljes cikket elolvasni, és ha nektek is van bármilyen R. Kamillós sztoritok, ne habozzatok elsütni a kommentekben!

Vélemény, hozzászólás?