A nap videója után meg is van a nap legszomorúbb cikke – ígérem, ezután vidámabb vizekre evezek –, nem gondoltam volna, hogy pont a Magyar Hírlapban érhet ilyesfajta kulturális sokk. Mező Gábor újságíróval két közös pontunk is van, az Európa Kiadó-kedvelés a másik.
Az egyik pedig az, hogy amikor még magyarfutball-szurkoló is voltam – kb. két évizeden át, és viszonylag vérmes, nem mondanak igazat, akik szerint nem lehet erről leszokni –, akkor a Kispestnek drukkoltam. Hogy követtem az eredményéket és egy csomó mindent tudtam játékosokról – Pintér Sándortól kb. Hamar Istvánig –, az egy dolog, a másik, hogy a 90-es évek első felében ki is jártam a meccsekre, egész jól elvoltam a korzón.
És pont mostanában gondolkodtunk el azon egy híres 444-es újságíróval – aki szintén Kispest-szurkoló volt –, hogy ki kéne már menni megnézni, hogy muzsikálnak Ernest George F. Hemingway istápoltjai. Izé, a mostanában nem egészen stimmel, már legalább két éve melengetjük ezt az ötletet, és még mindig nem volt módja szárba szökkenni.
Ráadásul most Mező Gábor lírai esszéje eléggé lefojtotta a felbuzdulás lángját.
Lehet, hogy úgy leszünk ezzel is, mint a Kárpátiával, melynek hangversenyére a disszidens Plankóval készültünk elmenni már vagy négy éve, de ehelyett ő Ázsiát választotta?
A Kispest a hétvégi fordulóban 4-0-ra kapott ki a Debrecentől, jelenleg a 11. helyen áll.